Újabb információk a WM rejtőzködő 250-es gépéről!
Az már egy más kérdés, hogy erről a motorról sokat nem tudnunk… Bár korábban írtunk már a motorról, de sok részletet sajnos nem sikerült megtudni. A kutatást azonban nem állítottuk le, így olyan forrást találtunk, ami már sokkal több információt tartalmaz.
Borítóképen: A WM 250 a Közlekedési Múzeumban, 1982 körül
Sajnos már am aga korában is mintha szellem lett volna – a 250-es WM csak néha tűnt fel, és nem is igazán készültek róla a maga korában felvételek. A sorozatgyártás elmaradt, a motor történetéről pedig alábbi cikkünkben írtunk.
Azon túl, hogy a motorkerékpár 250-es volt, kardánhajtással készült, és kétütemű volt, inkább csak találgatásokra támaszkodhattunk. 1967-ben azonban az Autó-Motor egyik munkatársa meglátta a Városligetben Tima-Horváth Istvánt, a korábbi neves versenyzőt egy teljesen ismeretlen gép nyergében.
Elindult a vezérhangya, hiszen annak idején a motor két konstruktőre, Rotter Lajos és Szmik Viktor semmit nem árult el a készülő WM motorról, mire pedig kijöhettek volna az információkkal, a WM 1930 márciusában feladta a gyártás tervét…
Az újságíró szerint a Városligetben látott gépen az első villa rugózása egyaránt hasonlított a korabeli BMW, Wanderer, vagy Mabeco motorkerékpárokhoz, a váz és a kardánhajtás jellegzetesen BMW, a motor vidám purrogása azonban az akkori idők kétütemű Puch motorjaira emlékeztette.
A szerkesztőség nyomozásba kezdett, mire az egyik csepeli bennfentes elkottyantotta, hogy a gép nem más, mint a WM 250!
Azt nem tudni, hogy ekkor a gyár vette elő a régi konstrukciót, és azért kísérleteztek vel, vagy a volt versenyző a saját gyönyörűségére rótta a köröket – abból azonban, hogy miként kellett olyan fotót készíteni, hogy arról a borítóképen látható rajz elkészülhessen, inkább az előbbi feltételezéssel élünk -, de tény, hogy az „összeesküvés” sikeres volt!
Amikor a következő napok egyikén Tima-Horváth István ismét rótta köreit a Városligetben, egy beavatott rákiáltott, így a motoros lassított, így elkészülhetett egy kép.
Sajnos ezt a képet nem ismerjük, nem tudjuk, hogy mi lett a sorsa. A rajz viszont, ami a borítóképen látható egy másik képről készült – ezt sem tudjuk hol lehet… -, és ez azt mutatja, hogy a Közlekedési Múzeumban kiállított darabbal megegyezik. Ettől még közel sem biztos, hogy a két motorkerékpár azonos, de a rajz alapjául vett fénykép csak úgy készülhetett el, hogy a volt versenyző egy trafiknál leállította a gépet.
Így írták le a gépet 1967-ben:
„A WM-250 komoly felépítésű, szépvonalú motorkerékpár volt. Motorjakét kipufogócsöves, kétdugattyús Puch-rendszerű, az erőátvitel jellegzetesen német iskolát követett, a keresztben forgó motor közös blokkot képezett a tengelykapcsolóval, a sebességváltóval és a kardántengelyen levő pofás fékkel. Ez a szerkezeti felépítés az 1925-26-ban gyártott BMW R-39-re volt jellemző. A benzintartály tagadhatatlanul BMW-hatásra vallott. Az első villa felépítése azonban attól eltérőnek látszott. Érdekes megemlíteni a külön olajtartályt: ez a korabeli Puch-motorokra hasonlított, amelyeknél a motor kenését külön olajszivattyú látta el.”
Az egészet egybevetve, a 250-es WM jól átgondolt, célszerű felépítésű motorkerékpár benyomását keltette.
Akkoriban azt gondolták – és ez részben igaz is lehetett -, hogy a drága licenszdíjak miatt nem került sorozatgyártásba a motor a WM-nél, hiszen – mint akkor írták – a kardánhajtás a BMW, az ikerdugattyús kétütemű motor pedig a Puch gyár szabadalmát képezte. Az állítás igaz lehet, de a WM arra hivatkozott, hogy a motorok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket…
Ez akár igaz is lehet – nem tudjuk! -, de az tény, hogy elejtettek egy olyan mondatot is, hogy egyébként sem érné meg gyártani a gépeket. És ez tényleg lehet, hogy a drága licenszdíjakra vezethető vissza, ugyanis motorkerékpárokra is magas védővámokat róttak ki, de a külföldi licenszadók kapcsolhattak, és minden bizonnyal megemelték a díjat.
Ez csak feltételezés, de logikus lépés lehetett ez a licenszadók részéről, hiszen ők meg a saját gyártásukat, a saját iparukat védték, márpedig, ha a WM – ami a maga korában az egyik legnagyobb iparvállalat volt Európában! – motorkerékpárok gyártásába kezd, az veszélyeztethette volna a licenszadók piaci pozícióit! Van azonban egy körülmény, ami arra mutat, hogy eredetileg szó nem volt a licenszjogok megvásárlásáról!
Bár a WM 250-es típusából mindössze 6 darab készült, a gyártás előkészítésének leállítása – így a sorozatgyártás elmaradása – éppen annak lehetett eredménye, hogy a WM semmiképpen nem szeretett volna díjat fizetni. Erre utal, hogy annak ellenére is, hogy csak prototípusok készültek, a BMW a háború után a Hágai Nemzetközi Bíróságon perbe fogta a WM-et (epigon-per), mondván, hogy;
A típus azonban nem volt önálló konstrukció, mert megtévesztésig hasonlított a BMW-re, sőt, még a nevében is hasonlóság volt, mert WMB-nek nevezték.
Az 1967-ben is megjegyezték az újságírók, hogy a WM 250 szerkezeti felépítése az 1925-1926-ban gyártott BMW R-39-re volt jellemző, de – miután ismert volt előttük a per, és annak eredménye -, lehet, hogy csak annak döntését elfogadva állították mindezt. Mindenesetre a bíróság elmarasztalta a WM-et – azt nem tudjuk, hogy milyen büntetést szabott ki.
Az alábbi kép felső részén a BMW R-39 látható, alatta pedig a WM 250, és – amennyire legalábbis a kép minősége megengedi – tényleg nagy a hasonlóság, de az ördög a műszaki részletekben rejlik, a kardánhajtás pedig tény:
A magunk részéről tehát azt gondoljuk, hogy a sorozatgyártás gazdasági okok miatt maradt el, méghozzá azért, mert a BMW feltehetően már 1930-ban jelezte rosszallását (vagy a licenszdíj megemelését), de a WM nem akarta megvenni a licenszjogokat, így inkább lemondott a motorkerékpár gyártásáról.
És mit keresett 1967-ben a Városligetben egy volt versenyzővel a nyergében a WM 250? Nem kizárható, hogy a Csepel fontolgatta a kardánhajtást, vagy az is lehet, hogy a kétütemű 250-est tesztelte, mert új fejlesztésekbe akart kezdeni. De ez csak spekuláció, semmi alapja nincs.