Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók Világ

Újdonságok a ’68-as BNV-ről

A Városligetben rendezett eseményen aztán a hazai és természetesen a nemzetközi ipar vonultatta fel terméket. Mi maradunk a honi ipar produktumainál, melyeket röviden igyekszünk bemutatni.

Borítóképen: A Budapesti Nemzetközi Vásár, esti kivilágításban – 1968

Kezdjük rögtön egy kifilmmel, hiszen az jól mutatja azt a gazdasági-, politikai környezetet, amelyben az 1968-as BNV megrendezésre került:

„Bemutatják a vásáron a mátyásföldi Ikarusz-gyár legújabb gyártmányát, az Ikarusz 250-es jelzésű, luxuskivitelű távolsági autóbuszt, amelynek edzett ablakai és a hátsó panoráma üvege a Salgótarjáni Síküveggyár új üzemében készültek. Az autóbusz egyébként a „KGM 1968 legszebb terméke” díját kapta” – írta a Nógrád Megyei Hírlap 1968 május 19.-i száma. És bizony a KGM (Kohó- és Gépipari Minisztérium) „nem nézte be” a dolgot, hiszen az Ikarus 250 a 19. Nizzai Nemzetközi Autóbuszversenyen kategóriájában második helyen végzett, elnyerve a francia karosszéria gyártók szövetsége ezüst serlegét!

BNV, 1968

Érdekességként meg kell említeni, hogy egy Füzesgyarmaton készült hintót is bemutattak ebben az évben – a korra egyáltalán nem jellemző módon:

A ’68-as BNV-n részt vett a Beton- és Vasbetonipari Művek is. A vállalatról érdemes tudni, hogy – többek között – az általuk fejlesztett, és gyártott „UNIVÁZ” szerkezetéből épült a Marina szálló:

Az Ikarus sajtótájéákoztatót tartott, ahol elmondták, hogy nem csak a hazai, hanem a külföld igényei is nagyok: a gyártermékeinek több mint 80 százaléka (!!!) kerül exportra. Elmondták azt is, hogy a fejlődő nemzetközi együttműködés kereteiben

„A hazai autóbuszgyártásfejlesztéséért a Magyar Vagon- és Gépgyár Győrben már ebben az évben gyártja a MAN-licencalapján készülő motorokat” – írta az Esti Hírlap 1968 május 20.-i száma. Az igaz, hogy végül a motorgyár avatására, és a Rába kamionjainak bemutatására csak 1969-ben került sor, de egy ilyen csúszás akkoriban benne volt. És az Ikarus a kezdetektől kapott motorokat az MVG-től.

„A Petőfi-csarnokban az Orion volt az úr. A legújabb ötfajta televízióját mutatta ott be. Valamennyit a helyszínen meg lehetett vásárolni, és még a házhozszállításról is gondoskodtak. Képünkön: a korszerű AT—848-as tv-készülékek, amelyekből egyetlen napon 120 darabot adtak el” – írta az Ország-Világ 1968 szeptember 18.-i száma.

És a végére egy olyan készüléket hagytunk, amit biztosan sokan láttak, vagy akár használtak is az évek során – sőt, még az is lehet, hogy ezekből a készülékekből (vagy utódjaikból) még a mai napig üzemelnek:

A Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat a többi között felvonultatta az ízléses kivitelű, nagy keresletnek örvendő kémény nélküli gázkonvektorait is

Nos, így ment ez akkor, ezek voltak azok az újdonságok, amelyeket akkor bemutattak.

Ajánlott Cikkek