Vadonatúj motorvonat: nem hivatkoztak rá… de 1950-ben az előző 30 év eredményeit “remixelték”
A budapesti Ganz Vagon- és Gépgyár 1950-ben mutatta be az új motorvonat első példányait. A vonat 160 méter hosszú volt, hat kocsiból állt, és összesen 184 hálóhelyet biztosított az utasok számára. Legnagyobb sebessége elérte a 110 km/h-t, így jelentős előrelépést jelentett a vasúti közlekedésben.
Borítóképen: A motorvonat üzemben (forrás: Magyar Technika, 1951)
Az új típus tervezésénél a korábbi harminc év tapasztalatait használták fel, amelyek négy különböző kontinensen gyűltek össze, és ez a fejlesztés a korszak vasútépítő technikájának csúcsteljesítményének számított.
A Ganz-gyár ezzel ismét bizonyította, hogy a magyar ipar a háború előtti eredményeket is felül tudta múlni egy különösen nehéz műszaki területen.
Az új típus megjelenése kiváló alkalom volt arra, hogy áttekintsék a motorvonatok fejlődését és a magyar ipar meghatározó szerepét ezen a téren. A Ganz-gyár már közel harminc éve foglalkozott a motoros vontatás fejlesztésével. Az évek során számos különböző típusú motorkocsit gyártottak, amelyeket két fő kategóriába lehetett sorolni.
Az egyik csoportba a közepes sebességű, két- vagy háromtengelyű személyszállító motorkocsik tartoztak, amelyek igény szerint egy vagy több pótkocsit is vontathattak. Ez a típus különösen jól bevált a vidéki, kisforgalmú helyiérdekű vonalakon, és fokozatosan kiszorította a gazdaságtalan és időigényes gőzmozdonyos vegyesvonatokat.
A másik járműkategóriába tartozott az egyedül közlekedő, nagy sebességű sínbusz, amelyet arra terveztek, hogy gyors összeköttetést biztosítson egymástól távolabb fekvő nagyvárosok között. Mindkét járműtípusban egyedi és eredeti megoldásokat alkalmaztak, amelyek nagy sikert arattak, és komoly nemzetközi elismerést szereztek a magyar iparnak.
Az új motorvonat a vasúti motorkocsi és a sínbusz legjobb tulajdonságait ötvözte, így egy új szintet jelentett a motoros vontatás fejlődésében.
A Ganz-gyár korábbi sikerei a vontatótípusú motorkocsikkal kezdődtek, amelyek segítségével motorizálták a helyiérdekű vasútvonalakat. Korábban ezeket a vonalakat ritkán közlekedő, lassú gőzmozdonyos vegyesvonatok látták el, amelyek nem tudták kielégíteni az egyre növekvő utazási igényeket.
A helyzetet felismerve, a Ganz 1925-ben fejlesztette ki az első két-, illetve háromtengelyű motorkocsikat, amelyek óránként 55–60 km-es sebességre voltak képesek, és pótkocsik vontatására is alkalmasak voltak.
1928-tól kezdve ezek a kocsik már a Ganz-gyár új, nyersolajmotoros rendszerével készültek. A 120 lóerős dízelmotor mechanikus hajtómű segítségével vitte át az energiát az egyik tengelyre. A kocsikban 46 ülőhelyet alakítottak ki, és még egy kis poggyásztér, valamint WC is helyet kapott.
A másik nagy sikert a sínbusz-típusú motorkocsi hozta meg a Ganz számára. Kezdetben kéttengelyű kialakítással indultak, majd később egy négytengelyű, könnyű szerkezetű, áramvonalas, nagysebességű típust fejlesztettek ki. Az első ilyen járművet 1934-ben állították forgalomba „Árpád” néven, amely hamarosan világszerte ismert típusmegjelöléssé vált. A 22 méter hosszú jármű 72 ülőhelyet biztosított, 220 lóerős motorral működött, és akár 120 km/h sebességet is elérhetett.
Könnyű szerkezete, nagy kapacitása és gazdaságos üzemeltetése miatt hamar felkeltette a vasutak figyelmét világszerte. Egy évvel az üzembe helyezés után már egyiptomi rendelés érkezett rá, amelyet nem sokkal később követett az argentin államvasutak 34 kocsiból álló nagy megrendelése. A második világháború kitöréséig ezek a magyar gyártmányú motorkocsik elterjedtek Európában, Dél-Amerikában és még Afrikában is.
A motorvonatok fejlődése során az ikerkocsikból kiindulva hamarosan megjelentek a több kocsiból álló szerelvények. A Ganz-gyár már a háború előtt lehetőséget kapott arra, hogy háromrészes motorvonatokat szállítson, amelyekben két motorkocsi közé egy pótkocsit illesztettek. Ez az új típus ötvözte a sínbusz és a vontató motorkocsi előnyeit, és világszerte elismerést szerzett.
A Ganz-gyár legújabb fejlesztése, a hatrészes dízel-elektromos gyorsvonat, már a háború utáni évek eredménye volt – kis ráhagyással…
A szerelvény két öttengelyű motorkocsiból és négy négytengelyű pótkocsiból állt, az egyik pótkocsiban pedig még egy konyha és bár is helyet kapott. A vonat teljes hossza 158,7 méter volt, és 184 hálóhelyet biztosított. Az üzemi tömege 354 tonna volt, és az engedélyezett legnagyobb sebessége 110 km/h.
A régebbi Ganz-vonatok mechanikus áttétellel hajtották meg a tengelyeket, azonban az új típus már két darab 600 lóerős dízelmotorral működött, amelyek generátorok segítségével elektromos energiát állítottak elő, így hajtva meg a szerelvény motorjait.
Emellett két további, egyenként 200 lóerős dízelmotor biztosította a légkondicionálást, világítást és konyhai berendezések működését, így az összteljesítmény 1640 lóerőre nőtt. A vonatot távolsági expresszjáratokra tervezték, így kiemelt figyelmet fordítottak a kényelemre.
A párnázott ülések háttámlái lehajthatóak voltak, hogy hálóhellyé alakíthatók legyenek, az ablakokon selyem függönyök és vastagabb takarók biztosították a védelmet. A konyhában modern elektromos berendezéseket, hűtőszekrényt és tűzhelyet helyeztek el, míg az étkezőkocsi tágas kialakítása hajókra emlékeztetett. Rádió és lemezjátszó is rendelkezésre állt, valamint légjavító rendszer biztosította a kellemes utazást minden időjárási körülmény között.
