Foci Magyarok a világban Sport

Vajdaságból érkezik a jövő reménysége!

Kerkez Milos berúgta az ajtót (na meg két gólt!) az AC Milan színeiben a szombati Pro Sesto együttese elleni felkészülési mérkőzésen! A Milan 6:1-re nyert harmadosztályú ellenfelével szemben, ebből pedig 88., majd a 91. percben kettővel vette ki részét a még csak 17 éves, bal oldalon minden poszton bevethető játékos! Nem ismerős a név? Nem is nagyon lehet, hiszen Verbászon született magyar fiúnak két év sem kellett hozzá, hogy a magyar másodosztályban 19 meccsen bizonyítsa; többre hivatott!

Címlapkép: Milos Kerkez (forrás: acmilan.hu)

A másodosztályban az ETO csapatában előbb inkább csak kiegészítő ember volt, de a 2020/21-es idényben, az addig lejátszott 22 fordulóban már 18-on pályára lépett, döntő többségében kezdőként! Ahogy szokták mondani, van tűz benne! Lehet is, hiszen Verbász neve állítólag a szláv vrba, azaz tűz magyar változata. Persze ez ehet, hogy csak „újkori” találmány, minden esetre szédületes pályát fut a fiatal magyar focista! A dél-bácskai településen ma már csak mintegy 7-8% magyar él, de ő – mi sem természetesebb – a magyar állampolgárságot is felvette.

Fontos megemlíteni, hogy bár Milos csak egy évet töltött az ETO akadémiáján, számára ez adta meg a nagy lépés lehetőségét, ugyanis ott olyan körülmények között készülhetett, ami ma például Szerbiában nem igazán létezik… És akkor miért van az, hogy több szerb focista szerepel a top-bajnokságokban? Nos, a kérdésre a válasz összetett, de azt fontos megjegyezni, hogy a felzárkózáshoz, a jobb utánpótlás-neveléshez elengedhetetlenek azok a körülmények, amiket például az ETO biztosít a fiatalok számára.

A szerb sajtóban nem egy olyan írás jelenik meg szinte naponta, ami azzal foglalkozik, hogy ha nem lépnek előre ezen a téren, elvész az a történelmi előnyük, amiket a dél-szláv országok Jugoszláviától örököltek meg; Tito – ellentétben a többi volt szocialista ország vezetővel – nem az olimpiai, jellemzően egyéni sportágak fejlesztését tartotta elsődlegesnek, hanem a sokkal inkább közösségépítő erővel bíró csapatsportokat. Nézzük; póló, kosárlabda, foci, kézilabda. A soknemzetiségű államot ugyanis a közös sportsikerek (is) összekovácsolhatták Tito véleménye szerint.

De mi maradjunk inkább a mában, és nézzük meg, hogyan szerezte góljait a magyar kiválóság a Milan színeiben!

Sok sikert Milos!

Ajánlott Cikkek