Valamikor a Nemzeti Sport is tudott szakmai cikket írni – Európa focija Anglia ellen
Jimmy Hogan cikke elején (a cikket még a nagy szerdai mérkőzés előtt írta) megemlíti, hogy az összes itt járt kontinentális csapatok közül az osztrákot tartja legjobbnak, Meiss Hugó „Wundermannschaft”-ját. Majd elmondja, hogy az angol futball háromhátvédes játékot játszik, a legtöbb kontinentális csapat támadó középfedezettel operál. Aztán áttér az angol és a kontinentális futball közötti különbségre.
Különbség: az edzésben
„Mi hát a nagy különbség az angol és a kontinentális futballban? Először is vegyük az edzésbeli különbséget. A mi erőnléti edzésünk sokkal keményebb, mint az övék. Másfelől azonban a kontinens futballistái több labdaedzést tartanak. Ebben igazat adok nekik. Nekem is az a véleményem, hogy azzal a valamivel kell gyakorolnunk, amivel játszunk. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a kontinens futballistáinak sokkal nagyobb szükségük van labdaedzésre, mint nekünk. Azt tartom, hogy a mi fajtánk a futballra született. A legjobb próbája ennek, ha egy brit gyereknek labdát adunk. A fiú biztosan belerúg a labdába. Egy idegen gyerek inkább a kezét használja. ”Ezt őszintén szólva, túlzásnak tartom , és nem hiszem, hogy az angol futballisták jobbaknak születtek, mint a középeurópaiak. Nem tudok jobb anyagot elképzelni a középeurópainál. Különben is a szorgalmas munka már eddig is sok babonát cáfolt meg. Gondoljunk csak arra a tévhitre, hogy a magyar nem alkalmas hosszútávfutásra. Valaha ünnepeltük a 16 percen belül futó 5000-est. Ma már nem nagy dolog, ha valamelyik szorgalmas hosszútávfutónk 15 percen belül fut.)
Felsőbbség a rúgásban
„Tapasztalatból beszélek, amikor megállapítom, hogy a brit játékosok általában nyugodtabb életet élnek, mint az idegenek és így jobban tudnak felkészülni a mérkőzésekre. Egy másik fontos tényező, hogy a mi öltözőink, orovosi szobáink stb. jobban felszereltek, gyúrórendszerünk jobb, a sérülések kezelése alaposabb, tökéletesebb nálunk, mint a kontinensen’ (Ehhez csak annyit tehetek hozzá, hogy ezek a bizonyos berendezések nem mindig a szegénység miatt hiányoznak, hanem sok esetben a tudatlanság az ok.) „A labda rúgásában a mi játékosaink messze fölötte állnak az idegeneknek. A külföldiek nem tudnak úgy rúgni, ahogy a brit futballisták tudnak, bár megengedem, hogy kitűnő labdaérzékük van. A kontinentális játékosok inkább pofozzák, legyintik, nyomják a labdát.” (Ezt vette észre Hapgood is és nem is titkolta el azt a véleményét, hogy ez igen egyoldalúvá teszi a kontinentális csapatok támadójátékét.)„Megtörtént velem egyszer, amikor egy bajnoki mérkőzést figyeltem Badenben, Bécshez közel, hogy meghallottam, amikor a csapatkapitány így kiabált a játékosra: „Ne rúgd, nyomd azt a labdát!” (Nekem pedig erről a mondatról eszembe jut Titkos, aki az 1936-os angol—magyar mérkőzés után Allisonnak panaszkodott, hogy a magyar belső csatárok gyűlölik az erőteljesem bevágott labdát és folyton csak puhán begurított, „használható” passzokat akarnak.)
Az angol nyílt játék
„Ez a felfedezés segített hozzá, hogy felfedezzem a nagy különbséget az angol és a kontinentális futball között. Mi is hát a nagy különbség az angol és a kontinentális futball között? Mi jobban játszuk a nyílt játékot, mint ők. A mi hosszú, meredek passzaink, gyakran az egyik szélről a másikra, sokkal hatásosabbak és gyorsabbak, mint az idegenek csinos, zárt csapatmozdulatai. A múlt héten az Aston Villa a Portsmuth ellen játszott. Az Aston Villa egyik gólja a következő módon esett. A kapus kidobta a labdát a jobbfelezetnek, aki átvágta a labdát a balszélső elé. A szélső átemelte a labdát a balösszekötőnek, aki a hálóba vágta, egyből! Más szóval: a labda egy villanás alatt jutott el a pálya egyik részéből a másikba. Négy rúgás, — hajrá! — és a labda már a hálóban volt. Eléggé széles tapasztalataim vannak a kontinens futballjában, de sose láttam még idegen csapatot, amely képes lett volna egy ilyen gólra. A mi kontinentális barátaink annyira el vannak merülve az építő futballba és a rövidpasszos játékba, hogy nekik egy ilyen gól
legalább tizenöt passzukba kerül.” (Optimista számítás..
Például a magyarok
„A magyarok megtették ezt egyszer.” (Mármint azt a bizonyos 15 passzos gólt.) „Két évvel ezelőtt történt az angol—magyar mérkőzésen. Az egész akció alatt egyetlen angol játékos sem nyúlt a labdához. Pompás volt! De ez a módszer ritkán fizeti ki magát, mert a futballnak ez a fajtája mindig időt ad az ellenfél védelmének arra, hogy helyezkedjen, fedezzen, közbelépjen és a kapu elé összpontosítson. A mérkőzést Anglia nyerte 6:2-re. Bizonyos, hogy evés közben derül ki egy puddingról, hogy jó-e, vagy nem.” (Tipikus angol humor: azt jelenti ebben az esetben, hogy végül is mérkőzés közben derül ki egy játékmódról, hogy jó-e, vagy nem.)
A körömpasszok ellen
„Egy másik dolog. A kontinentális futball rövid passzai szemre szépek s a kontinentális játékosok egy-két hüvelykre is tudják passzolni a labdát.. (Ami magyarban köröm, az angolban a hüvelyk …) … mégis sokkal változatosabb az angol stílusú játék a maga rövid, hosszú, kereszt- és meredek passzaival. Továbbá bizonyos, hogy mi sokkal többet kockáztatunk a mi gyors lövéseinkkel, az első lőtávolból. A külföldi játékos nem tud úgy lőni, mint mi. Gyakran igyekszik begyalogolni a kapuba a labdával, ahelyett, hogy belőné a helyzetét azonnal. A mi gyors és kemény — noha fair — szereléseink jobbak, mint az övék. Az angol játékosok jobban tudják fedezni az embereiket.” (A „favágók”…)
Három gól előny
Jimmy Hogan — mintha előre látta volna az eredményt — azt ajánlja, hogy adjon Anglia három gól előnyt, aztán verje meg a kontinentális válogatottat. Majd így folytatja: „Biztos vagyok benne, hogy az én klubom odahaza megverné „Európa többi részét.” (A mérkőzés alatt bizony sokan emelegettek né-hány jóképességű másodosztályú egyesületet, a Tottenham Hotspurt, vagy a Fulhamot, amelyek bármelyike megverte volna ezt a kontinentális csapatot, — esetleg nagyobb gólaránnyal, mint az angol válogatott, amely nem vette végig komolyan a játékot.)
Jimmy Hogan — éppen úgy, mint a többi angol szakember — egy szóval,sem mondja, hogy a kontinentális csapatok játsszanak angolul. Ennél sokkal udvariasabbak. Jimmy Hogan még annak a véleményének is ad kifejezést, hogy a kontinentális csapat a saját stílusában játszik s így a mérkőzés majd igen érdekes lesz. Senkit nem akarnak meggyőzni arról, hogy az ő stílusuk, az ő taktikájuk helyes. Hogan még meg is említi, hogy azok a csapatok, amelyek hetek alatt akartak áttérni az angol stílusra, kudarcot vallottak, az osztrákok pedig a saját taktikájukkal is szép sikert tudtak elérni idekint a brit szigeteken. De vájjon önérzetes magyar futballista megelégedhet elismerő vállveregetéssel, jóindulatú dicsérettel. Belenyugodhatunk abba, hogy Anglia, sőt Olaszország is verhetetlen számunkra? Hát nem tanultunk meg például vízipólózni? Nincsenek a magyar futballban olyan lehetőségek, amelyek minden feladatra képessé tennének egy nemzeti együttest?
A rendszert nélkülözi a magyar futball. Azt a csapatszellemet, amelyben mindenki a csapatért játszik. A megértést és sajnos, gyakran a jóhiszeműséget is. Olyan szerények lettünk már, hogy megelégszünk Prága és Bécs legyűrésével? Többre nem vágyunk? Nem akarunk a világ legjobbjai lenni futballban? Valamennyire ismerem már az angol futballt és újra és újra merem állítani, hogy az angol játékosanyag nem tehetségesebb, mint a magyar. És mégis messze fölöttünk állnak, mert jobb a kiképzésük, edzésrendszerük, játékosfelfogásuk, taktikájuk, erőnlétük. Belenyugodhat ebbe önérzetes magyar futballista? Annyira elkényelmesedtünk, ellustultunk, hogy nem izgatják a becsvágyunkat nagy feladatok? Elmegyünk Glasgoba pofozógépnek, ahogy Londonba és Parisba mentünk? Becsületes munkával a magyar futball egyenrangú ellenfele lehet mindenkinek a világon. Becsületes munkával, nyitott szemmel és jóindulattal. Hogy a mai játékosanyagunk képes-e arra az átalakulásra, amelyet a magyar sportban a vízipólózók mutattak be, — ez nagy kérdés. Én optimista vagyok és képesnek tartom rá. De ha nem képesek,, akkor legalább az ifjúságra építsük fel helyesen a magar futball jövőjét.
forrás arcanum Nemzeti Sport 1938
