Van Budán egy világhírű intézet…
… amiről azonban nem igazán esik sok szó, a napi közbeszédben nincs benne. Nem mintha ez nagy baj lenne, de ha már az itt folyó tudományos munka több, mint egy évszázada igen kimagasló szinten folyik, akkor bizony nem szabad megfeledkeznünk róla!
Borítóképen: A főépület – 1906
Hol vagyunk? Nos, eléggé eldugottnak nevezhetjük a helyet, mert ma már egy csendes lakóövezetben van. Persze ez nem mindig volt így, de a terület beépült, ma már arrafelé nemigen lehet olyan helyeket találni, amit be lehet építeni. De nincs is rá szükség, Buda hegyei között már talán így is túl sok az épület, nem baj, ha marad a természetből is!
Ha már természet! Az intézmény mai neve Herman Ottó úti mezőgazdasági kutatótelep, és immár több, mint 140 éve folyik itt igen magas szintű kutatómunka!
De mit kutatnak itt? Nos, erre igen bonyolult választ is tudunk adni, de a név sokat elárul, de talán az sokat segít, ha az itt működő intézeteket soroljuk fel*:
Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) keretin belül:
- Növényvédelmi Intézet (NÖVI Növénykórtani Osztály és Növényi Kórélettani Osztály)
- Talajtani és Agrokémiai Intézet (TAKI)
A Nemzeti Agrártudományi és Innovációs Központ (NAIK) keretein belül:
- Agrár-környezettudományi Kutatóintézet (AKK)
- Élelmiszertudományi Kutatóintézet (EKI)
Ezen túlmenően itt van még az Agrárlapok.hu szerkesztősége is, melynek dolgozói természetesen az előbb felsorolt intézetek eredményeit is felhasználja, fő témáik pedig – igazodva a intézet profiljához – a természetvédelem, a vidékfejlesztés, valamint az agrárszakképzés.
Ennyit a mai viszonyokról, na meg még annyit – bár itt már egy kis visszatekintést is beleviszünk mondandónkba -, hogy a kutatótelep négy intézete nemzetközileg elismert alapkutatásokat végez, de sohasem zárkóztak el a mezőgazdasági, élelmiszeripari és környezettudományi gyakorlati problémák vizsgálata elől. Az itteni kutatások hosszú évei alatt elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar kultúrtörténetben: nemzetközi rangú kutatók és tudósok hosszú sorát (legalább 22 akadémikus dolgozott itt!) adta a magyar tudománynak.
De nézzük, hogyan nézett ki akkor az intézmény, amikor még egészen új volt, de az építés után pár évvel már „belakták” a kutatók.
A kutatótelep terveit – az akkori gyümölcsöskertek közé illesztve – 1901–1903 között a kor egyik legrangosabb építésze, Czigler Győző készítette, akinek nevéhez – egyebek között – a Gozsdu-udvar, az Andrássy úti Saxlehner bérpalota és a Széchenyi Gyógyfürdő tervei fűződnek. És a Hold utcai vásárcsarnok! Íme:
Sajnos a terület egészét láthatóvá tévő fénykép nem áll birtokunkban, de egy 1907-ben készült rajz igen jól megmutatja, hogy a terület beépítettsége a múlt század első éveiben nagyon más volt, mint manapság:
Nem véletlen, hogy Fogaskerekű vonaláról látható volt az épületegyüttes – legalábbis ezt írták a források -, de ma bizony, ha látható is, nehezen mondható meg a sok épület között, hogy melyikről is van itt szó – és persze öröm, hogy a természet is igencsak jól belakta az immár lakókörnyezetként funkcionáló területet.
Jól látható, hogy a terület bal oldali sarkán is van egy építmény, itt teniszpályák vannak, de a terület jobb sarkában (ezt külön nem jelöltük) található a helyi önkéntes tűtoltók szertára is.
Nézzük tehát milyen volt az intézmény újkorában, és azokban az időkben mivel foglalkoztak az itt dolgozó tudós elmék!
Akkoriban néhány kőlépcső vezetett fel a hegyoldalba, amit a korabeli leírások szerint kissé felvert a gaz, mert nem sokan használták… Igen, azok a tudósok, akik az intézményben dolgoztak, akkoriban nem voltak sokan, de forrásaink szerint máris világhírnévre tett szert az intézmény, és ha a budapesti átlagpolgár nem is, de Európából és Amerikából sorra érkeztek ide szintén nagytudású elmék.
Szerintük pedig olyat, amit az intézetben láttak, sehol máshol a világon nem láthattak!
Nos, a külföldi tudósok látogatásait az előzte meg, hogy Herman Ottó javaslatára a Tisza Kálmán-kormány már 1880-ban létrehozta Budapesten, a Debrői út (mai neve Herman Ottó út) 15. száma alatt az Országos Filoxéra Kísérleti Állomást.
Az intézmény létrejötte elsőre talán paradox módon a hazai szőlőtermesztés válságának köszönhető, amelyet a 19. század második felében éppen az Amerikából behurcolt filoxéra (Daktulosphaira vitifoliae) és a peronoszpóra (Plasmopara viticola) pusztítása okozott.
De ez csak az indulás volt, a kísérleti állomást 1890-ben Bethlen András miniszter átszervezte, és létrehozta a Magyar Királyi Állami Rovartani Állomást, majd később, ugyanezen a telken – a szőlőtermesztés és borászat újjáélesztése céljából – az 1896. évi felújítási törvény 5. törvénycikke hívta életre a Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomást és Ampelológiai Intézetet.
Ezzel a Herman Ottó út 15-ben alakult ki az ország első mezőgazdasági kutatótelepe, amelynek tudománytörténeti jelentősége kimagasló.
Az itt folyó tudományos munka tehát – a már akkor is gyakorolt alapkutatások mellett! – kifejezetten gyakorlati célokat szolgált! És ha már így volt, akár pontosan kimutathatták azt is, hogy milyen gazdasági haszna van a magyar tudósok ezirányú tevékenységének, így természetesen az új épületegyüttes megépítésével (1901 és 1903 között) nem vállaltak nagy kockázatot.
Milyen munka folyt az 1900-as évek első évtizedében? Röviden: kiváló! Kicsit bővebben: Darányi Ignác, akkori fölművelésügyi miniszter dr. Istvánffy Gyula kolozsvári egyetemi professzort, hogy a szervezési, berendezési tervezeteket dolgozza ki. S a választás a lehető legszerencsésebb volt, Istvánffy professzor rendkívüli szervező tehetségnek bizonyult s legelső sorban neki köszönhető, hogy az intézet olyan mintaszerű lett, mint amilyen.
Az épületek tervezője, Czigler Győző természetesen figyelembe vette már az építésnél az igényeket, így az el- és berendezés a lehető legjobban szolgálta a tudományos munkát!
A háromszintes főépület 66 méter hosszú, körülötte helyezkedtek el az egyes osztályok pavilonjai, a főkapu mellett kaptak helyet a gép- és fűtőház, valamint a saját áramfejlesztő épületei!
A központi épületben vannak az igazgatósági irodák, a könyvtár, a közönség számára való előadóterem, több iskolaterem, és természetesen az igazgatói lak.
A négy pavilonban az élettani és növénykórtani osztály, a bor-vegytani-, erjedéstani- és gyakorlati szőlészet-borászati osztályok voltak elhelyezve.
Mindenütt rendkívüli tisztaság és célszerűség jellemezte az intézetet, már csak azért is, mert a bútorok, munkaasztalok és szekrények többsége Istvánffy igazgató tervei szerint készültek, többnek ő maga volt a feltalálója!
A fűtés gőzzel történt, méghozzá egy központi rendszeren keresztül, de minden helyiségben volt víz- villany és gáz is, munkagépek hajtására, vagy éppen vetítések céljaira, vagy vegyi eljárásokhoz, és ahány féle munka csak járt a kutatásokkal. A villanyvilágítás minden helyiségben kiváló fényviszonyokat teremtett, és úgy általában is elmondható, hogy az intézet műszaki felszereltsége korában messze kiemelkedőnek számított!
Az épületek közötti területet parkosították, de volt öt olyan sziklacsoport is a területen, amit költséges lett volna eltávolítani, de a növénytani szakemberek ezt is a maguk javára fordították: ezeket a sziklás részeket a Magyar Tátra növényeivel telepítették be, amelyek – a laikus számára meglepő módon, de a tudósok által előre tudottan! – alpesi jellegük ellenére burjánzó növekedésnek indultak, olyannyira, hogy állítólag a havasi gyopárt azért kellett kezelés alá venni, mert túlburjánzott!
Az intézet szakszemélyzete dr. Istvánffy igazgató professoron kívül tíz tisztviselőből és öt más szakértőből állt, akikhez a szükséges segédszemélyzet is tartozott.
És ha már minden feltétel adott volt, mit csináltak itt? Nos, tanulmányozták a szőlők mindenféle ellenségét, azok életét, az ellenük való hatásos védekezési formákat keresték. De foglalkoztak a fény, hőmérséklet, a talaj, az éghajlat befolyására is a szőlők esetében, és ennek eredményeit is hasznosítva szőlőnemesítést is végeztek!
De itt vizsgálták a mustokat, borokat, és persze a már akkor is létező borhamisítási eljárások felismerésére szolgáló eljárásokat (ha úgy tetszik, segítettek egyfajta minőségbiztosítást működtetni az arra hivatott szerveknek), de vizsgálták a bor tulajdonságait is, például azt, hogy mitől megy tönkre, és milyen módszerekkel hosszabbítható meg fogyaszthatóságuk ideje.
De ne gondoljuk, hogy az itt dolgozó szakemberek magukba fordulva, elvágva a külvilágtól dolgoztak, hiszen kérdőíveket bocsátottak ki, amelyek tudományos céljaik mellett azt is szolgálták, hogy melyek azok a gyakorlati kérdések, amelyek a gazdatársadalmat foglalkoztatják.
És a munka nem állt meg az intézmény falain belül, mert például nyolc kiválóan felszerelt meteorológiai állomást tartottak működtettek szőlőtermő vidékeken, de összegyűjtötték a magyar szőlőfajták mindegyik és rendszerezték azokat, az ország különböző vidékein is végeztek kísérleteket, és persze a hozzájuk fordulóknak is igyekeztek segítséget nyújtani.
És az még csak leginkább a szőlészettel és borászattal foglalkozó részleg volt… Az eredmények? Tudományos elismerésben sem volt hiány: csak 1906-ig Istvánffy professzort tanulmányaiért a párizsi Akadémia már két ízben tüntette ki, dr. GáspárJános vizsgálatainak eredményét a külföld alapvetőknek ismerte el, és dr. Tompa munkái is nagy feltűnést keltettek szakmai körökben – nemzetközi szinten!
Az intézetben képesek voltak olyan gyakorlati kérdések szimulációját elvégezni, hogy például hogyan bírják a borok a tengeri szállítást, mely élesztőbaktériumok hasznosak az erjesztéshez, és melyek nem! A korabeli beszámolók szerint kísérletek már önmagukban is látványosak voltak (műtrópus, műtenger műviharral, a műhajót elektromos mozgatószerkezet, ami azonossá tette a műhajó fizikai hatásait a valódi tengeri körülményekkel stb.).
Az intézet a képeken látható formájában csak 1904 tavaszán nyílt meg, de nem egészen két év alatt eljutott oda, hogy nevezetes sikerekkel könyvelhetett el. És ezt a külföldi szaksajtóban megjelenő elismerő írások is tanúsították, amelyekben gyakran történt a budapesti intézményre hivatkozás. Különböző szakmai kérdésekben még Amerikából a nagy tudományú dr. Istvánffy igazgatóhoz fordultak, mint elsőrendű tekintélyhez.
Nos, egy ilyen intézmény működik a mai napig Budán, eldugott kisebb utcácskák által övezve, és ahogy akkoriban, úgy lehet, hogy most is felverné a gaz a lépcsőt, mert bizony ma sem látogatnak ide sokan…
De a történet – ahogy azt már sejthettük… – azért nem volt olyan egyszerű, csakúgy, mint más, ennyire hosszú múltra visszatekintő intézmény esetében sem. Igen, az a fránya történelem!
A kutatótelep épületegyüttese az első világháború alatt katonakórházként szolgált. Ezt követően a telepen – a változó állami kutatási és fejlesztési igényeknek megfelelően – szervezeti változásra került sor: létrejött a Magyar Királyi Növényvédelmi Kutató Intézet (1932).
Sajnálatos módon, a telep épületei a második világháború idején – a budai Vár ostroma során – sok kárt szenvedtek, és több évbe telt, mire visszanyerték eredeti funkciójukat és külsejüket (kivéve a főépület díszes tetőszerkezetét).
És igen, a második nagy világégést követően is voltak átszervezések, és átalakítások, de az alapvető irány szerencsére mindig megmaradt.
*: hozzávetőleg 2016-os állapotok szerint
