“Vasbilincsben töltendő nyolcz évi várfogság” – Rómer Flórisra emlékezünk

Rómer Ferenc 1815. április 12-én született Pozsonyban, jómódú iparos-szülők gyermekeként.1 Gyermekkorát e városban töltötte és alsóbb iskoláit is itt végezte, két év kivételével: ezek egyikét Trencsénben töltötte azzal a tudatos szándékkal, hogy a szlovák nyelvet elsajátítsa, egy évet pedig Tatán tanult, hogy a német nyelvben is gyakorolja magát. így szüleinek gondoskodó nevelése és saját szorgalma révén már gyermekkorában megtanult magyarul, németül és szlovákul.

Borítóképen: Rómer Flóris 1870 körül

Tizenöt évesen lépett be a bencés rendbe: itt kapta a „Flóris” nevet, melyen később ismertté vált. A próbaévet Pannonhalmán töltötte, majd Győrött két évig filozófiát, azután Bakonybélben pedagógiát tanult. Már ekkortájt élénken érdeklődött a természet, a növény-és állatvilág iránt, valamint itt kezdett rajzolni és festeni is. A pedagógia befejezése után négy esztendeig Pannonhalmán teológiát hallgatott. Itt három tanár volt rá óriási hatással: a történész Maár Bonifác, a nyelvész Guzmics Izidor – Kazinczy Ferenc barátja, tőle származik a „Pannonhalma” elnevezés is -, és a könyvtáros Czinár Mór, aki az okleveleknek is kiváló szakértője volt. E nagyszerű tanároknak köszönhető széles körű tudományos érdeklődésének kialakulása.

1838-ban szentelték pappá; még ebben az évben megszerezte a doktori címet is. Tanári működését a rend győri gimnáziumában kezdte, ahol először magyar és latin nyelvet, majd a következő tanévtől természetrajzot és természettant is tanított. Ezidőtájt kezdett kémiával, csillagászattal és gazdászattal is foglalkozni. Pedagógusként új módszereket vezetett be: ma is korszerűnek tekinthető újítása például a szemléltető oktatás bevezetése.

Tanári munkájának elismerését jelzi, hogy 1845-ben – harminc évesen! – már a pozsonyi akadémián tanított természetrajzot. Előadásainak óriási sikere volt. Itt is szemléltetett: saját költségén botanikus kertet létesített, a kiváló madárszakértőtől, Petényi Salamontól pedig megtanulta a madarak kitömésének módját. 1847-ben rábízták az ifjú József főherceg nevelését, ami ebben a korban óriási elismerést jelentett. 1848-ban ismét felajánlották neki a fényes állást, de a forradalmi események miatt nem fogadta el, mert, mint írja:

„A haza parancsolt – előbb önkénytesnek, majd rendes utásznak csaptam fel és elhagytam a kolostort, a fényes udvari szolgálatot, hogy a pozsonyi kaszárnyában a magyar király katonái közé, közlegényképpen beálljak”. Nevét is magyarosította: „Római” néven harcolta végig a szabadságharcot, és lett közlegényből kinevezett kapitány. Különösen műszaki feladatoknál, sáncmunkáknál vették nagy hasznát. Felhívást intézett tanítványaihoz is, hogy álljanak be honvédnek! Képességei elismeréseképpen kapitányi rangban tanárrá nevezték ki a katonai akadémiára, de ezt az állást már nem foglalhatta el: fogságba esett, hónapokig Pozsonyban volt hadifogoly, majd „a fegyveres zendülésben való részvétele miatt vasbilincsben töltendő nyolcz évi várfogság”–ra ítélték.

Bécsben, majd két évig Olmützben, később, 1852-től Josefetadtban raboskodott.

1854. április 4-én szabadult a börtönből. Mivel tanári jogait nem kapta azonnal vissza, Pannonhalmán, majd Bakonybélben élt, azután pedig néhány évig főúri családoknál nevelősködött.

1857 végén Rómer Flóris már ismét a bencés rend győri gimnáziumában tanított: ekkor éppen német nyelvet, mennyiségtant és természetrajzot. Emellett megalapította a gimnázium régiségtárát, bővítette az állatgyűjteményt és meteorológiai megfigyeléseket is végzett. 1859-ben megalapította a győri múzeumot, a mai Xántus János Múzeum elődjét.

Ettől kezdve olyan óriási lendülettel végezte szerteágazó, eddig is sokirányú tevékenységét, hogy itt tudományos munkáiból csak a legfontosabbakat tudjuk kiemelni. 1859-ben egy nagyobb kirándulást tett a Bakonyban: ennek eredményeképpen jelent meg 1860-ban Győrött híressé vált könyve, “A Bakony”. Ez a mű olyan kirobbanó sikert aratott, hogy még abban az esztendőben a második kiadása is napvilágot látott! 1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Akadémiai székfoglaló előadásának címe: Magyarország földtani és terményi állapotáról a középkorban”. 

Ugyancsak 1861-ben indított Győr vármegye főlevéltárnokával, Ráth Károllyal közösen egy sorozatot „Győri Történelmi és Régészeti Füzetek” címmel, melynek 1869-ig megjelenő füzeteiben nagyon sok értékes, ma is nélkülözhetetlen tanulmány és közlemény látott napvilágot. Egyik legszorgosabb szerzője maga Rómer Flóris volt, akinek nem kevesebb, mint 54 munkája jelent meg e folyóiratban: tanulmányok, forrásközlések, kisebb közlemények, főként régészeti, valamint egyház- illetve művészettörténeti jellegű témákban. Meg kell jegyezzük: e kezdeményezés országosan is úttörő volt, hiszen a „Győri Történelmi és Régészeti  Füzetek” volt az első magyar nyelvű történettudományi  szakfolyóirat;  a „Századok”, a Magyar Történelmi Társulat időszaki kiadványa csak hat évvel később, 1867-ben indult.

Közben 1861-ben Rómer Flóris Pestre költözött, mert felajánlották neki a Magyar Tudományos Akadémia megüresedett levéltárosi állását. Emellett azonban tanított is: a pesti katolikus főgimnázium igazgatója volt hét éven keresztül és a természetrajz tanára. Közben sokat utazott: kutatott, ásatásokat végzett és előadásokat tartott. Különös érdeklődéssel kutatta a középkori harangokat, azok feliratait, valamint a középkori magyar templomok régi falfestményeit – ez utóbbi témáról könyvet is írt. Sokasodó egyéb feladatai mellett is aktív régész maradt: több ásatási munkában személyesen is résztvett. 1868-ban a régészet rendes egyetemi tanárává nevezték ki a pesti egyetemen – 1860-tól már tanított itt mint egyetemi magántanár, majd rendkívüli egyetemi tanárként működött -, az általa írt “Műrégészeti kalauz” pedig a régészetet hallgatók első magyar nyelvű egyetemi tankönyve lett.

1864-től 1873-ig Rómer Flóris szerkesztette a legfontosabb magyar régészeti szakfolyóiratot, az Archeológiái Közlemények”‘-et; de ő indította útjára másik fontos régészeti folyóiratunkat, az Archeológiái Értesítő”-t is 1868-ban, és 1872-ig ezt is ő szerkesztette. Rendszeresen és aktívan szerepelt tudományos tanácskozásokon: az orvosok és természetvizsgálók évente megtartott vándorgyűlésein egy ideig ő végezte a régészeti csoport titkári teendőit is.

1869-től a Nemzeti Múzeum őre lett, melynek kiállításához magyar és német nyelven kalauzt állított össze, anyagát pedig állandóan gyarapította. Támogatta vidéki múzeumok alapítását is. 1872-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Közben továbbra is rengeteget utazott: hazai kutatásai mellett ezidőtájt Olaszországban, Németországban és Dániában tett nagyobb tanulmányutat. Az általa kutatott témák sora meglehetősen nagy területet ölel fel: a római korból fennmaradt kőemlékek feliratai ugyanúgy érdekelték, mint például a magyar templomok régi keresztelő medencéi. De foglalkozott könyvtörténettel is: kutatta a régi könyvtárak maradványait, különösen a Mátyás király híres könyvtárából származó Corvinákat.

1875-ben pápai engedéllyel kilépett a bencés rendből és a Besztercebányai Egyházmegye papjaként működött tovább. Néhány évvel később pedig Nagyváradra került irodalmi kanonoknak. Itt is aktív szervezőmunkát folytatott: nagy szerepe volt a Biharmegyei Történelmi és Régészeti Társulat létrehozásában. Több külföldi régészeti kongresszuson is jelen volt: utoljára az 1880-ban Lisszabonban tartott összejövetelen. Útja során Spanyolországot is érintette és Madrid értékeit is tanulmányozta. Még élete utolsó évtizedében is aktív tudós volt: több cikket közölt vidéki és fővárosi lapokban, emellett Zala megye középkori történetén is dolgozott.

1888-ban még ott volt a természettudósok tátrafüredi közgyűlésének résztvevői között. Ugyanezen évben, Nagyboldogasszony ünnepén még bemutathatta aranymiséjét. 1889. március 18-án halt meg Nagyváradon.

forrás sulinet.hu