Vége lett, mint a Soósnak…

Azt a kifejezést gyerekkoromban többször hallottam, de azt sosem tudtam, hogy mire, illetve kire utalt a mondás. Azt tudtam, hogy akkor használték, ha valamilyen eszköz, vagy szerkezet végleg javíthatatlanná vált, „meghalt”. És milyen sok igazság volt ebben a szállóigében… Soós Lajost ugyanis a rendszerváltás előtti évtizedek legjelentősebb köztörvényes bűnözőjeként tart számon a magyar közvélemény.

Borítóképen: Vecsés, (4-es főút, vagy Vörös Hadsereg útja, ma Üllői út) Steinmetz kapitány szobra, közel az elkövetés helyéhez – 1974 (forrás: Fortepan / UVATERV)

És igaz volt; Soós javíthatatlan volt, és „vége lett”, azaz tettei miatt társával együtt kivégezték…

Azt nem tudjuk – erre nincsenek források -, hogy miként indult a bűnözői „karrier”, de azt tudjuk, hogy nem az volt első eset, amikor embert ölt, amiért végül kötél általi halálra ítélték. Azt a rendőrség is csak utólag tudta meg, amikor már az 1979 július 12.-én elkövetett rendőrgyilkossággal kapcsolatos nyomozás után kézre kerítették.

Pontosabban; azt tudjuk, hogy az ötödik osztály elvégzése után Soós kimaradt az iskolából, és már akkor is kisebb vagyon elleni bűncselekményeket követett el, de arról nincs információnk, hogy konkrétan ezek milyen bűnesetek voltak. Mindenesetre az igaz lehet, hogy ebből tartotta fenn magát – már amikor nem volt börtönben, ugyanis ezekért a kisebb bűncselekményekért összesen 12 évet ült, pedig kivégzése idején még mindig csak 37 éves volt…

Ahogy az iskolát is korán befejezte, első gyilkosságát is igen fiatalon – még éppen nem volt 20 éves! – követte el. Ez volt az, amiről a rendőrség csak később értesült, és ez volt az az eset, amikor 1963 júliusában két tettestársával betöréses lopást követtek el. Soós és egyik társa a betörés után – Soós elmondása szerint azért, mert attól tartottak, hogy harmadik társuk lebuktatja őket – úszni nem tudó harmadik társukat a Dunába fojtották…

Nem kizárt azonban, hogy inkább a zsákmány elosztásánál keletkezett vita volt a tett kiváltója…

Ezt már soha nem tudjuk meg, de azt szintén feljegyezték, hogy öt év múlva egy pénzügyőrrel végzett Soós – társaival együtt elkövetve a gyilkosságot -, ’72-ben pedig egy özvegyasszony ellen követtek el rablógyilkosságot… Nem ez volt a teljes bűnlajstrom, ezek „csak” azok az ügyek voltak, amelyek valamilyen módon gyilkossággal végződtek.

Fontos körülmény, hogy míg társa és az özvegy megölése esetén kifejezetten nyereségvágyból elkövetett emberölésről volt szó, addig a pénzügyőr meggyilkolására fegyvere megszerzése volt az indíték.

Ez pedig fontos a további történet szempontjából, ami csak egyre rosszabb irányba haladt… Nem vagyunk a bűnügyek szakértői, de azoknál a bűnözőnél, akik szinte életvitelszerűen követnek el bűncselekményeket, megfigyelhető, hogy egyre nagyobb zsákmányt céloznak meg – egyre nagyobb kockázatok mellett, és egyre inkább beleszámítva ebbe azt is, hogy a cselekmény végrehajtásában előre tervezetten gyilkosság elkövetése is szerepel.

Ilyen volt a pénzügyőr meggyilkolása, de arról nincs tudomásunk, hogy az esetleg tőle elrabolt fegyverrel milyen nagyobb bűntetteket hajtottak végre.

De összességében elmondható, hogy összeállt az a veszélyes elegy, ami végül elvezetett a rendőrgyilkossághoz: Soós átlépte a Rubicont azzal, hogy korábban már ölt, így számára talán már nem volt meg az a természetes – és nem csak a vallás által megkövetelt! – gát, amit a „Ne ölj!” parancsolat mond ki a legtömörebben, és – ezek szerint – létezett egy nagyobb rablás terve, amihez már fegyver is kellett.

A rendőrgyilkosság főpróbájaként 1979. június 23-án egy vecsési vendéglátóhelyen megismerkedtek egy vendéggel, majd az autójukba utasként beszálló ittas embert kirabolták, utána pedig az Üllő felé vezető út mellett megölték, majd elásták. Ezen a ponton a két indíték egy gyilkosságban összpontosult, ráadásul egyfajta főpróba volt tényleg, ugyanis a rendőrgyilkosságot is hasonló módon követték el.

De azért nem ment minden olyan simán, mint ahogy azt eltervezték… 1979 július 9.-én Soós két társával autón megközelítették a XVIII. kerületben, az Üllői úton (akkor Vörös Hadsereg útja, a Steinmetz-szobor mellett) fegyveres szolgálatot teljesítő főtörzsőrmester őrbódéját, majd kocsijuk műszaki hibáját színlelve hajnali kettőkor az autóhoz csalták.

Soós pedig egy féltengellyel hátulról leütötte a rendőrt. A pisztolyát elvették, ám az őrbódéban nem találták meg gépfegyverét. A csomagtartóba helyezett áldozatot távolabb akarták eltemetni, de útközben észrevették, hogy még él. Ekkor félreálltak, Soós Lajos az acélrúddal tovább verte a magatehetetlen egyenruhást, majd átvágta a torkát. A testet egy közeli kukoricásban ásták el.

Talán nem kell mondani, hogy egy rendőrgyilkosság után a bűnüldözés minden erejét latba veti az elkövető felkutatására, mert egyrészt bajtársuk példája azt mutatja meg, hogy akár más rendőrök is áldozatok lehetnek, de az sem elhanyagolható, hogy az ilyen esetekben a rendfenntartó erők tekintélye is kockán forog!

Ezért akkor a rendőr eltűnése után a kor legnagyobb összehangolt kutatását hajtották végre, a munkásőrség bevonásával.

Érdekes, de a források egyértelműen leírják, hogy a tettesek egy pisztolyt tudtak megszerezni – az elrejtett fegyvert meg is találták! -, holott a rendőr fel volt szerelve géppisztollyal is, de azt az őrbódéban találták meg személyes holmijával és táskájával együtt. Azt nem tudjuk, hogy a rendőr részéről az eljárás – ti., hogy a gépfegyvert a bódében hagyta – mennyire volt szabályos, de az lehet, hogy Soós és társai nem is akarták kockáztatni, hogy bemenjenek az őrbódéba, még akkor sem, ha esetleg a géppisztolyt (is) szerették volna megszerezni.

Sajnos a rendőrön semmiképpen nem segített ez a körülmény, már csak azért is, mert a gépfegyverhez nem biztos, hogy könnyen lehetett volna lőszert szerezni, na meg elrejteni is sokkal bonyolultabb, ezért könnyen elképzelhető, hogy a gépfegyverre eleve „nem pályáztak” az elkövetők.

Soós Lajoson és társán 1980 október 1.-én hajtották végre a kötél általi halál ítéletét, harmadik társuk pedig – aki az elkövetés időpontjában 19 éves volt – életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Miért tartottuk fontosnak a maga korának legjelentősebb köztörvényes bűnözőjének tartott alakról? Nos, az ügy akkor igen nagy nyilvánosságot kapott – erre utal az, hogy aztán a mondással a „népi folklór” része is lett -, de talán leginkább azért, mert a bűnöző életútja azt mutatja, hogy egy bizonyos ponton túl megfékezhetetlenné válhat bárki, aki a bűnözői pályára lép. És ez gyanúnk szerint sajnos azóta sem változott…