Hírek

Visegrádi Királytalálkozó – Magyar Lengyel Cseh szövetség

1335 – I. Károly (Róbert) magyar, III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh király a visegrádi királytalálkozón megkötik a cseh–magyar–lengyel szövetséget.

1335-ben ezekben az őszi hetekben zajlott Visegrádon az a nemzetközi konferencia – vagy ahogyan a történetírásban említeni szokták, a visegrádi királytalálkozó –, ahol az akkori közép-európai királyságok vezetői elrendezték országaik ügyes-bajos dolgait. Azért éppen Visegrádon, mert a 14. században itt volt a magyar királyi udvar, I. Anjou Károly, a találkozó kezdeményezőjének székhelye.

János cseh király 1335.  december 3. -i, feltehetően Visegrádon kiadott oklevele

A kongresszust több évig tartó diplomáciai előkészület előzte meg. Csehország és Lengyelország régóta háborús konfliktusban volt egymással, mert a cseh uralkodó dinasztia, a Luxemburgok igényt tartottak a lengyel trónra. A lengyel Piastok viszont Sziléziát szerették volna hatalmuk alá hajtani, amely egykor lengyel birtok volt, de a 14. század elejére a területet uraló fejedelmek többsége a Luxemburgok vazallusává lett. Lengyelországot emellett a Német Lovagrenddel szembeni súlyos területi vita is kimerítette. A békefolyamat kiindulópontjának tekinthető, hogy a vitás lengyelországi területek hovatartozásának eldöntésére még 1334-ben a felek döntőbírákat választottak: III. Kázmér lengyel király sógora, Anjou Károly magyar király, a lovagrend pedig Luxemburgi János cseh király személyében. A visegrádi konferencia tehát a Magyarország közvetítésével majd két éve zajló cseh–lengyel és a lengyel–lovagrendi diplomáciai tárgyalások lezárását jelentette.

Elsősorban a lengyel-lovagrendi döntőbírói tárgyalás indokolta, hogy az uralkodók személyesen is találkozzanak egymással. 1335. november elejére az akkor 47 éves I. Anjou Károly magyar király visegrádi udvarába hívta és mintegy három-négy héten át vendégül látta sógorát és szövetségesét, a 25 éves III. Kázmér lengyel királyt, és a 39 esztendős Luxemburgi János cseh királyt, s ennek fiát, a 19 éves Károly morva őrgrófot (a későbbi IV. Károly császárt), a kíséretükben érkezett számos lengyel, sziléziai és német fejedelmet, valamint a Német Lovagrend képviselőit.



A több országot érintő, jó néhány éven át tartó diplomáciai események során sok hivatalos dokumentum keletkezett, melyeket egymásnak adtak át – ideiglenesen vagy örökbe – a tárgyaló felek. Magukból az oklevelekből derül ki, hogy Anjou Károly, mint közvetítő és kezes őrizte a dokumentumokat az abban foglaltak teljesítéséig. A korabeli írott anyagnak azonban csak egy része maradt ránk. A magyar fél példányai például teljes egészében megsemmisültek a királyi levéltár török időkbeli pusztulásakor. Számos oklevelet a cseh királyi levéltár őrzött meg, néhány pedig – érintettsége miatt – Boroszlóban található. Az oklevelek többi része a Német Lovagrend königsbergi levéltárában maradt fenn, innen került először a göttingeni Staatliches Archivlagerbe, majd végül Berlinbe, a Geheimes Staatsarchiv Preussicher Kulturbesitz gyűjteményébe.

A konferencia ünnepi ülésére a házigazda Anjou Károly feleségének, Piast Erzsébetnek a névnapján, november 19-én kerülhetett sor, ugyanis a legtöbb oklevelet e napra keltezték. Köztük a találkozó egyik legfontosabb dokumentumát, a cseh–lengyel békeszerződést.

A lengyel–lovagrendi vitában a döntőbírák a több napon át folytatott tárgyalások eredményeképpen november 26-i keltezésű oklevelükben tették közzé a vitás területek felosztását leíró ítéletüket. A tárgyalások eredményéről a cseh király december 3-i keltezésű levelében tömören tájékoztatta a Német Lovagrend vezetőjét, hogy miként rendelkeztek és mik a további tennivalók.

Sajnos a levél nem tartalmazza a keltezés helyét, de biztosak lehetünk benne, hogy már nem Visegrádon született. Az oklevelekben említett időpontok tanúsága szerint az uralkodók Mindenszentek ünnepe körül jöttek össze, azaz november elsejétől számíthatjuk a konferencia kezdetét. János király december 3-i levelében három héten át tartó tanácskozásról beszél, ami valószínűleg kicsit tovább tarthatott, mert november 26-ára keltezték a Német Lovagrend és Lengyelország békeszerződését, és ekkor még mindannyian jelen voltak. Közben november 22-i keltezéssel adták ki azt az oklevelet, amelyben Nagy Kázmér 20 000 cseh ezüst márka kifizetését vállalta a cseh király számára, amiért az a lengyel királyi címről lemondott.

A két fő napirendi ponton (cseh–lengyel és lengyel–német lovagrendi béke) túl a későbbi események alapján van arra is némi támpontunk, hogy miről folytathattak további eszmecseréket az uralkodók, ha már együtt voltak. Az írásbeli dokumentum hiánya nem jelenti ugyanis azt, hogy nem tárgyaltak más kérdésekről is. A kongresszust megelőzően ugyanis, még szeptember 3-án megszületett a cseh–magyar szövetségi szerződés is, amelynek a magyar király által kiadott és megpecsételt példánya maradt ránk a cseh királyi levéltárban. Az oklevél nyíltan az osztrák hercegek ellen irányult. Minden valószínűség szerint ezt követően a novemberi kongresszuson határozhatták el, hogy hamarosan hadat is indítanak ellenük. Mutatják ezt a következő év Ausztria elleni katonai eseményei, melyek részleteit feltehetően Visegrádon tervelték ki, de nem dokumentálták. Van olyan történész, aki éppen ezért a visegrádi kongresszust nem a béke, hanem a háború kongresszusának tekinti.

A magyar történetírásban széles körben elterjedt az a nézet, miszerint a Visegrádon létrejött együttműködés elsősorban  gazdasági szövetség volt. E feltevés az 1336. január 6-án Károly király által Visegrádon kiadott rendelet ismeretén alapul, amely részletesen szabályozza a Magyarország és Csehország közötti kereskedelmi utakat és vámfizetéseket.

A szöveg szerint Károly és János király e kérdést – hozzátehetjük, bizonyára novemberben Visegrádon – alaposan megtárgyalta. Nyilvánvalóan Bécs árumegállító jogát szándékoztak kikerülni úgy, hogy a német területek és Magyarország közötti kereskedelmet Brünn irányába terelik. Visegrádnak tehát valóban volt gazdasági kicsengése, de a kongresszus egészére ezt nem szabad kiterjesztenünk, mert a lényeg biztosan nem erről szólt.

forrás: https://mnl.gov.hu

Ajánlott Cikkek