Wass Albert: Húsvéti levél a kishúgomnak Hamburg városába
Borítóképen: Töltőtoll
Egy vén erdélyi park tisztásait
millió virággal hintette be a tavasz, a mi tavaszunk.
Piros-fehér-zöld zászló lengett a házon…
Istenem, emlékeznek-e még a fák
erre a három színre?
A park lehajló bokrai alá,
zöld levelek puha rejtekébe
sok-sok színes tojást dugdostak el
jóságos kezek,
pirosat, lilákat, kékeket…
aztán kihoztak minket a szobából,
elvittek a legszélső fáig,
ott elengedtek, és azt mondták:
»ma a kertbe tojásokat dugtak el a nyuszik…
menjetek, keressétek meg őket!«
Elindultunk. Ketten. Kézen fogva.
Te meg én, két csepp, kicsi ember.
Sok-sok piros tojást megtaláltunk,
de mi csak mentünk tovább szüntelenül,
egymást megértve, babonás gyerekhittel
kerestük a nyuszit,
nekünk a húsvéti csoda-nyuszi kellett,
kétségbeesett nagy gyermekvággyal kellett…
Mentünk, mentünk előre,
és kerestük és nem találtuk meg…
a mai napig.
Köröskörül rigók daloltak,
virágok illata szállt felettünk,
és tarkaszárnyú lepkék csókolództak
a tavaszi égen.
Az a madárdal ma is itt cseng a fülemben még
és tudom, hogy Te is hallod néha,
és a virágok illatát is érzed, ha néha
bús emléktornyokból leomlik rád
ez a régi tavasz.
Amíg mi mentünk, virággal beszórt
vágyak ösvényén,
valahol ezalatt tűzrózsák nyíltak,
és piros szívek fölött a diadalmas
Halál ünnepelt.
