Magyarság Nagyjaink Történelem Történelem Videók

Zene nélkül mit érek én? Lassan 40 éve Máté Péter nélkül…

És vajon a zene mit ér Máté Péter nélkül? Nem vagyunk zeneszakértők, de azt biztosan állíthatjuk, hogy a tragikusan korán elhunyt magyar énekes, zeneszerző nélkül kevesebb lett a zene… Mindössze 37 év, ennyi adatott annak a kiválóságnak, aki maga volt a zene. Most lenne 77 éves.

Borítóképen: Máté Péter a zongoránál

Kell sorolni, hogy milyen szerzemények fűződnek Máté Péter nevéhez? Azokat biztosan nem kell, melyeket ő adott elő, ugyanakkor tudni kell, hogy másoknak is rengeteg zenét írt, és a Máté Péter blog szerint 222 szerzeménye volt. De még ez sem a teljes paletta, a másoknak írt szerzemények alighanem ebben az összeállításban sem szerepelnek.

Most élsz

Máté Péter már igen korán tudhatta, hogy a zenei pálya az övé, hiszen hatéves korától magánúton, 14 éves korától zeneiskolákban tanult. Tanította Bágya András és Balassa P. Tamás is. 1965-ben érettségizett a Petőfi Sándor Gimnáziumban, ugyanabban az évben megalapította első kísérőzenekarát a Máté együttest, amely később Főnix együttes néven működött tovább.

Mondd már

Első dalait a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójában, az Illés-együttes kíséretével készítette. 1967-ben készítette el első saját felvételeit, az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már”-t, még ugyanebben az évben a „Néger zongorista dala” című felvétellel a pol-beat fesztiválon első díjat nyert.

Változatos pályája során Szocsiban és Athénban ért el fesztiválhelyezést, előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, szerepelt többek között Kubában és Kanadában is. Az 1970-es évek elején rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában volt feleségével, Dékány Saroltával, akivel a házassága két évig sem tartott.

1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn. Ugyanebben az évben készül a Ki van a tojásban? című Szalkai Sándor rendezte film, amelynek a zeneszerzője volt. 1973–74-ben az Express együttessel lépett fel (többek között a Drezdai Dalfesztiválon). 1976-ban harmadik helyezést ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az „Együttlét” című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon.

Együttlét

1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon. „Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett. Hangszerelt musicalt (Jesus Christ Superstar), írt színházi kísérőzenét (A királynő katonái, Kaméleon).

Sylvie Vartan – Nicolas

Az S. Nagy István – Máté Péter szerzőpáros írta a Krízis című rockmusicalt is, amit a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adtak elő, az egyik főszereplő balesete miatt csupán néhány alkalommal. (E műnek különlegessége, hogy a rockzenészeket és a színművészeket itthon talán először állították egy színpadra; a szereplők többek között: Csongrádi Kata, Vikidál Gyula.) Számtalan duettet is énekelt, többek között Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával.

Cserháti Zsuzsa-Máté Péter: Elszökik a nyár

1984. szeptember 7-én Hódmezővásárhelyen, másnap Mindszenten lépett fel különböző vendéglátóhelyeken. Ezek voltak az utolsó előadásai. Két nap múlva Budapesten hunyt el szeptember 9-én. Szívbillentyűhibával született, majd sclerosis multiplexben is szenvedett, de a halálának közvetlen oka tüdőembólia volt.

Temetésén a Farkasréti temetőben több tízezren vettek részt.

Utolsó napjain Poór Péterrel dolgozott együtt, aki azt állítja, hogy Máté Péter betegségeiről olvasott, de szerinte az akkor már igen nagy sztár egészséges volt, halálát pedig „háztartási baleset” okozta, amiről pedig nem mondott többet…

Bárhogy is volt, a tény ettől még sajnos tény marad, elment az egyik legnagyobb magyar énekes zeneszerző…

Elmegyek…

Ajánlott Cikkek