Zubovics Fedor: a svábok krumplijától a szárazföldi torpedóig

Zubovics Fedor egy igazi kalandor volt, de a szónak nem a rossz értelmében, ő inkább csak az a fajta ember volt, akinek nincs nyugvása, a „fél világot” beutazta, és valahogy mindig forrtak az események, ahol ő megjelent. Az események vonzották őt, vagy éppen fordítva? Erre is fény derül élettörténetéből!

Borítóképen: Zubovics-féle lovassági úszó készülék

Zubovits Fedor neve fogalom volt már saját korában is. A katonai pálya mellett számos egyéb tevékenységet folytatott, amelyek révén ismertté és elismertté vált nemcsak szűkebb hazájában, hanem nemzetközi téren is.

Ősi lengyel családból származott, melynek eredete 1434-ig nyúlik vissza. A család első ismert őse Sándor, a litvánok kormányzója volt. 1434-ben ő nyerte adományul a Cielski–birtokot III. Szaniszló királytól, majd később a poroszok elleni hadjáratok alatt szerzett hadvezéri érdemeiért nyerte a Pruszpokorinszki előnevet. A családból 1776-ban Ferenc lengyel királyi főasztalnok, kinek József nevű fia 1794-ben Magyarországon telepedett le.

Tanulmányait Vácon, a Kegyesrendi Gimnáziumban végezte, s ebből az időből maradt fenn róla az első visszaemlékezés is:

„…mokány magyar gyerek volt mindig, ki mindnyájunk félelmetes tiszteletét bírta bátorsága és erélyéért. A kalváriai deákvár sokat tudna mesélni hőstetteiről; itt vívtuk hős csatáinkat, ágyúgolyó helyett a szegény svábok földjeiről csent krumpli és répával, kard helyett pedig kukuricza szárral. A vezér rendesen Zubovics volt.”

A gimnáziumot követően az előkelő bécsi nevelőintézetben, a Teréziánumban folytatott tanulmányok befejeztével – a családi hagyományt követve – 1866-ban katonának állt.

A Birodalom egyik elit alakulatánál, a 9. számú Liechtenstein-huszárezrednél kezdte szolgálatát, amely jelentős eredményeket könyvelhetett el az 1864-es porosz–osztrák–dán háborúban, a Habsburgok kevés 19. századi sikeres hadi vállalkozásának egyikében. Az ezred részt vett az 1866-os porosz–osztrák háborúban és az első világháborúban is.

Zubovits Fedor valószínűleg a königgrätzi csatában esett át a tűzkeresztségen, majd nem sokkal később egy időre függetlenítette magát Ferenc József hadseregének fegyelmétől.

Mivel a nyilvánosságot nagyon szerette, kesztyűs kézzel bánt az újságírókkal. Minden esztendőben meghívott néhányat közülük a Verőcén lévő Migazzi-kastélyba, amelyet azelőtt a váci püspöktől bérelt.

Kalandos élete során a feljegyzések szerint előbb Olaszországban bukkant fel Garibaldinál, ahol francia fogságba esett, majd újra az osztrák hadseregben szolgált, közlegényként folytatta lovassági karrierjét.

1869-ben királyi kegy emelte újra tiszti rangra a megalakuló honvédség nyíregyházi alakulatánál. Nyíregyházi szolgálatáról már valóban van adat, de megelőző lefokozására nem térnek ki.

1872-ben kilépett a tényleges szolgálatból és 1874-ig a kairói alkirályt szolgálta.

Egyiptomból hazatérve 14 nap alatt tette meg lóháton a Bécs–Párizs útvonalat. 1875-ben Spanyolországban harcolt a karlisták ellen, majd 1878-ban Boszniában, 1880-ban pedig Albániában küzdött (ez utóbbi helyen a mirditák mellett). Segített az 1877–78-as orosz–török háborúban a törököknek elpáholni az „orosz medvét”, egy cserkeszekből összeállt kaukázusi lovassági különítmény parancsnokaként. Plevnánál állítólag sebesülten fogságba is esett.

Igazi hírnévre azonban katonai találmányai révén jutott: 1876-ban feltalált egy úszó készüléket, mellyel a jégtől zajló Dunát átúszta; 1882-ben pedig öt évi kutatás után befejezte világhírü találmányát, a szárazföldi torpedót, melyet az osztrák-magyar hadseregen kívül Svájc, Svédország, Dánia, Kína és Szerbia is megvásároltak.

„1915. március 16. A hadosztályparancsnokság délután 3 órára Zubovics Fedor százados érkezését helyezte kilátásba, aki be fogja mutatni a Zubovics féle szárazföldi torpedót. Kíváncsi voltam rá, mert már sokat hallottam emlegetni, de még nem láttam soha. 4 óra felé érkezett ki Zubovics Fedor egy nagyobb csoporttal. A zászlóaljparancsnokok, századparancsnokok odagyülekeztek köréje. Az egyik küldönc egy csomagból kész aknákat vett elő. Ezek dinamittal töltött dobozok voltak. A dobozba beépítve egy rugós, ütésre gyújtó szerkezet, melyben egy gyújtó szeg egy töltény gyutacsára vágott. Ez meggyújtotta a 2 gr-os robbanó gyutacsot, az pedig a robbanószert” – írja Damó Elemér, a székesfehérvári ezred utász századosa, amikor a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred visszavonulóban volt a Variházától délnyugatra húzódó Korumkó hegy gerincén, majd így folytatta:

„A készülék az által jött működésbe, hogy egy botló huzal a rugóval megfeszített gyújtószegből kihúzta a biztosító sasszeget. A megfigyelt aknánál a figyelő meghúzta huzallal a biztosító sasszeget, miáltal a rugó előre csapja a gyúszeget. <…> Nem tudom, miért hívták torpedónak, talán azért, hogy nehezebb legyen kitalálni, hogy mi. Mi már békében is dolgoztunk egy hasonló készülékkel az érintő akna telepítésénél.”

És ogyan lehet átúszni a jeges Dunát? Nos, egy lóra erősített „úszógumival”:

„Ami magát az úszókészüléket illeti, ez valami 22 láb hosszú s másfél láb széles fekete kaucsukzsebből vagy hólyagból áll, mely léggel megtöltve két felől a nyereghez van erősítve. E légzacskók alakját rajzunk egyik szögletében külön is megtalálják olvasóink. E két hólyagot hátul a farmatring fölött s elül a nyereg előtt egy-egy szíj köti össze; ezek s két pár heveder a ló hasán keresztül kötve elégségesek arra, hogy a lovast lovával együtt a viz szine fölött tartsák s arra is kevés erő szükséges, hogy az úszás irányát a lovas lovának megadja” – Vasárnapi Ujság, 1877.