A rizsföldek és a traktor: DT-413
Napi teljesítménye például szántásnál: 10 hold, ami tíz ember és húsz ló összmunkájának felel meg. Népgazdasági szempontból értéke felbecsülhetetlen. Hogy mennyire kedvelt gép, bizonyítják az exportszállítmányok, hisz Kína, Jugoszlávia, Egyiptom, Lengyelország, sőt még Spanyolország földjein is szép számmal dübörögnek” – írta a Pajtás 1960. június 29.-én megjelent száma.
Borítóképen: DT-413
Azt nem tudjuk, hogy a Pajtás – a Magyar Úttörők Szövetségének lapja – milyen apropóból foglalkozott éppen ezzel a traktorral, de talán egyszerűen propaganda célokat szolgált a megjelentetett cikk, ugyanis a traktor bemutatása alatt egy kis bevágásban a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Gazdasága arról értesíti a pajtásokat, hogy „A Vörös Csillag Traktorgyártól már most kaptuk meg az év végére ígért DT-413-as lánctalpas traktort”.
A propagandát hagyjuk, éppen elég az, hogy ezek szerint a DT-413 gyártója az egykori Hofherr (Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt.), amit az új idők szellemének megfelelően persze átneveztek.
“Kedveli a süppedős, lapos talajt, épp ezért a rizsföldek megmunkálására kiválóan alkalmas” – a Pajtás 1960. június 29.-én megjelent száma.
Nem mellesleg ez volt az a gyártó, amely aztán – amikor már saját maga tervezhetett traktorokat! – világsikerre vitte a Dutrát!
De ott még nem tartunk, a legendás D4K majd egy év múlva mutatkozik be, és a Vörös Csillag még a szovjet DT-54 alapján a magyarországi termelési viszonyokra optimalizált lánctalpas traktorokat gyártotta.
A termelés viszonyok alatt azt értjük, hogy sok helyen kellett változtatni az eredeti konstrukción, nem pedig a mezőgazdasági termelést, ott ugyanis a lánctalpas traktor alkalmazása a magyarországi körülmények között nem volt éppen optimálisnak nevezhető…
Ennek pedig egyszerű oka van; bár az úthálózat messze nem volt ideális, de a meglévő pormentes utakat a lánctalpas traktor tönkretette, így csak árkon-bokron át volt érdemes közlekedni vele, vagy vihették volna teherautón a közúton, de erre akkoriban nem igazán futotta a hazai teherautók száma okán!
Alapvetően ezért nem került be a magyar ipar remekeit bemutató sorozatunkba, még ha igaz is, hogy Magyarországon, az utolsó szögig itthon készült alkatrészekből épült is ez a gép, és még akkor is, ha az egyiptomi, és a spanyol (azaz a KGST-én, meg a „béketáboron” kívüli) piacokról akár még akár dollár bevétel is származhatott – ez, mint később látjuk, minimális volt…
De most vissza az elődökhöz, amelyeknek már 1951-ben a DT-413-as sorozatgyártásának indulása idején is komoly történetük volt!
Az ős-ős DT még más név alatt került gyártásba 1937-ben – 4 éves tervezés után -, és egészen 1952-ig gyártásban is maradt.
Ha kicsit jobban odafigyelünk az évszámokra, akkor máris egyértelmű, hogy a borzasztó orosz útviszonyok mellett mi volt még az, ami miatt a lánctalpas megoldás mellett döntöttek. Ez lett az SZHTZ-NATI (ismert még SZTZ−3 és ATZ-NATI típusjelzéssel is).
1936. július 17.-én tört ki ugyanis a spanyol polgárháború, amely során a végül elbukott köztársaságiak fegyvereket és önkénteseket kaptak a Szovjetuniótól, Mexikótól, a nemzetközi marxista mozgalomtól és a Nemzetközi Brigádoktól. Nem kizárt, hogy Spanyolországban ezekben az időkben ismerték fel a lánctalpas traktorok használatának előnyeit…
Ugyanis van legalább három igen érdekes körülmény, ami arra mutat, hogy ezt a traktort kifejezetten úgy fejlesztették ki, hogy katonai alkalmazhatósága is megfelelő legyen!
- Összesen 191 ezer darab készült a típusból, és meglepő lenne, ha ezen traktorok mindegyike a békés búzamezőkön lehelte volna ki lelkét…
- A Sztálingrádi Traktorgyár 1937-ben kezdte el az SZTZ−5 tüzérségi vontató gyártását, ami fő szerkezeti elemeit tekintve alig valamiben különbözött SZHTZ-NATI-tól.
- A SZHTZ-NATI benzinmotoros volt, amit könnyebb volt gyártani és üzembiztosabb volt, mint az akkori szovjet dízelek.
Ez utóbbi okán jött aztán a DT-54, ami alapvetően nem jelentett koncepcióváltást, viszont a benzinmotort az akkor már megfelelően megbízhatónak ítélt dízelmotor váltotta le, és a gép immár kapott vezetőfülkét is! Akárcsak korábban a tüzérségi vontató.
Sorozatgyártása a Sztálingrádi Traktorgyárban (SZTZ) 1949–1963, a Harkovi Traktorgyárban (HTZ) 1949–1961, az Altaji Traktorgyárban (ATZ) 1952–1979 között folyt. A három gyárban összesen 957.900 db-ot építettek.
Nos, három gyár, több, mint 10 éves gyártási periódus, de itt aztán már tényleg nem lehet elhinni, hogy ezek a traktorok mind a földeken múltak volna ki! Bizony ennek a típusnak is komoly katonaiszerepet szántak – ha esetleg konfliktusra kerülne sor…
Erre utal az a tény is, hogy gyártását más szocialista országok is átvették. Magyarországon 1951-ben született döntés a hazai gyártás megszervezéséről. A járművet Magyarországon a Vörös Csillag Traktorgyár gyártotta Dutra DT–413 jelzéssel. Jugoszláviában BNT–60-as típusjellel gyártották.
Így érkezünk el tehát a Vörös Csillag Traktorgyárig Kispestre, ahol minden bizonnyal pontosan ugyanazon célnál fogva gyártották a lánctalpas traktorokat, mint a Szovjetunióban:
Kellett egy olyan mezőgazdaságban is jól használható eszköz, ami egy esetleges háború esetén katonai alkalmazásban is megállja a helyét!
Ez egyebek iránt nem egy igazán újkeletű megközelítés, ugyanis 1947-ben kezdődött a Land Rover Defender gyártása, amely gyártmánybesorolása szerint „közúti traktor”. A jármű neve Land Rover lett, a Rover solihulli gyárában gyártották. Az évek során aztán inkább a katonai alkalmazás került előtérbe, a mostanság tapasztalható ál-nosztalgikus terepjárós szabadság fogalma akkoriban nem létezett, azt csak a ’80-as, ’90-es évektől találták ki a marketingesek.
És persze ott volt a már sokszor emlegetett háborús jóvátétel, ami azt eredményezte, hogy a magyar ipar nem mindig gyárthatta azt, amire itthon tényleg szükség is volt, vagy ha mégis, akkor sem feltétlenül maradt hazai felhasználásra…
A fejlesztés több szálon futott. Háborús jóvátételi kötelezettség keretében szovjet SZT-NATI lánctalpas traktor gyártására született államközi megállapodás. A Járműfejlesztési Intézet (JÁFI) és a Gödöllői Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karának együttműködésével készült – a DT-54 típusú traktor műszaki terveire épülő – adaptált magyar DT-413 típusú lánctalpas traktor.
A JÁFI a Steyr gépjármű motor áttervezésével DT-413 típusjellel traktormotort fejlesztett, míg a Gépészmérnöki Kar új lánckocsi fejlesztésével korszerűsítette a lánctalpas járószerkezetet.
Csepel, JÁFI, Steyr, és történetük:
Az első példányoknál a négyütemű motort egy kis kétütemű, egyhengeres indító benzinmotor indította. Az első kísérleti példányokban WD-413 licence szerződés keretében kapott Steyer motorok működtek 50 LE teljesítménnyel. Későbbiekben 1953-tól a JÁFI által kifejlesztett és a Csepel Autógyár által gyártott DT-413 traktormotort építették a lánctalpas traktorba. 1958-tól növelt motor teljesítménnyel – 60 LE – DT-413.1 jelzéssel készültek a mezőgazdasági erőgépek.
A DT-413-as lánctalpas traktorokat jellemzően nehéz talajmunkákra, így erdőirtásra, meliorációra és szántásra és nehéz-tárcsázásra használták. Külön rendelésre gyártottak hozzá erőleadó tengelyt, melynek fordulatszáma teljes motorfordulatnál meghaladta a szabványos 540/perc fordulatot.
12-éven át, 1963-ig gyártották a traktort, amelyből összesen 8.850 db készült. Döntő hányada – 5.200 db – háborús jóvátétel keretében a Szovjetunió birtokába került, majd adományként a Kínai Népköztársaságba szállították.
A valódi külföldi kereskedelmi forgalmazáshoz a HSCS (ugye-egye: Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth…) márkanevet használták, mindösszesen 50 példány került exportra. A többi 3.600 példány a hazai gépállomások gépparkját gyarapította.
Ez tehát a története a ma már igencsak ritkaságszámba menő gépnek, amit Magyarországon gyártottak, traktor is volt, meg nem is, volt is belőle, meg nem is…
