Kodály Zoltán: A Magyar Zenei Hagyomány Őrzője és Megújítója – 1882 december 16.

Kodály Zoltán, aki 1882. december 16-án született Kecskeméten, egy vasútállomás teherleadási pénztárnokának és egy lengyel származású vendéglős lányának gyermekeként, már fiatal korában megmutatta zenei tehetségét. Édesapja, Kodály Frigyes és édesanyja, Jalovetzky Paulina mindketten zenei hagyományokat ápoló szülők voltak, akik hegedűn, zongorán játszottak és énekeltek.

Kodály tanulmányait a galántai népiskolában és a nagyszombati érseki főgimnáziumban végezte, ahol már korán elkezdett komponálni. 1900-ban jelesen érettségizett, majd Budapestre került, ahol a Magyar Királyi Tudományegyetem magyar–német szakára iratkozott be és az Eötvös Kollégiumban lakott, ahol Balázs Béla volt a szobatársa. Zenei tanulmányait az Országos Magyar Királyi Zeneakadémián folytatta, ahol Koessler János volt a tanára. Már ekkor bemutatkozott c-moll nyitányával és Esz-dúr triójával.

Kodály 1904-ben kapta meg zeneszerzői diplomáját, majd önkéntes ismétlőként folytatta tanulmányait a Zeneakadémián. 1905-ben kezdődött el igazán Kodály pályája, amikor megismerkedett a népdalokkal és Vikár Béla fonográfos felvételeivel.

Ekkor indult el, hogy személyesen jegyezze le a hamisítatlan népdalokat, munkáját Galántán kezdte. Egy hónap alatt 150 dallamot gyűjtött, melyek közül tizenhármat az Ethnographia folyóiratban publikált. Disszertációját, ‘A magyar népdal strófaszerkezete’ címmel 1906-ban adta ki.

Kodály ezen időszakban ismerkedett meg Bartók Bélával, akivel közös munkájuk során számos népdalt adtak ki. 1910-ben rendezte meg első szerzői estjét, amelyen hangszeres kompozíciókat mutatott be. Ebben az évben vette feleségül Sándor Emmát, Schlesinger Móric és Deutsch Sarolta lányát.

Kodály Zoltán, mint a Zeneakadémia zeneelmélet és zeneszerzés tanára, jelentős hatást gyakorolt a magyar zenei oktatásra és a népzene kutatására, miközben művészetével és munkásságával mély nyomot hagyott a magyar és a nemzetközi zenei életben.

1909 és 1920 közötti időszakban Kodály Zoltán zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat alkotott. Ebben az időszakban született meg a hegedű-cselló Szonátája (1914) és a gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális műveiben a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett, és ezt a szándékát a ‘Megkésett melódiák’ című dalsorozatával is hangsúlyozta.

Kodály a magyar klasszikus költők, mint Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály verseire írt műveivel töltötte be azt a kulturális űrt, amely még ezen költők idejében nem létezett. Kodály zenei nyelvében a kortárs irodalom is helyet kapott; Ady Endre, Balázs Béla és Móricz Zsigmond műveit is megzenésítette. Munkásságának köszönhetően a magyar nyelv prozódiájához igazodó zenei formák is megszülettek.

Az első világháború kitörése megakadályozta műveinek nyugat-európai terjedését és a falusi népdalgyűjtések folytatását. Kodály ekkor ismeretterjesztő és tudományos cikkeket írt, többek között az Ethnographia és a Zenei Szemle folyóiratok számára. 1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején, a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki.

1920 és 1923 között Kodály nem alkotott új műveket, majd ezt követően készítette el a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Ez a mű Kodályt Magyarország vezető zeneszerzőjévé emelte, és munkásságát 1930-ban Corvin-koszorúval ismerték el.

Kodály a Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár révén nemcsak a közvélemény, hanem a tanítványok seregét is magához vonzotta.

A harmincas években a Magyar Kórust és az Énekszó folyóiratot hozta létre, mindkettőt a katolikus egyházzene és a zenei nevelés megreformálására és színvonalának emelésére szentelve. Kodály gyermekkarok számára komponált műveket is írt, mint például a Háry János daljáték (1925–27), a Marosszéki táncok (1930) és a Galántai táncok (1933). Kodály művei eljutottak Európa és Amerika hangversenytermeibe is, többek között a Felszállott a páva (1938–39) és a Concerto (1934), amelyek külföldi megrendelésekre születtek.

A harmincas években Kodály Zoltán álma vált valóra: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. Ebben az időszakban számos népdalfeldolgozása került előadásra, amelyeket a “Magyar népzene” sorozatból választott ki, és ebben több kiváló magyar énekművész is közreműködött.

A “Székelyfonó” jelentette a zenei irányváltást Kodály munkásságában, mivel zenei anyaga kizárólag népdalokra épült. Kórusműveiben ismét a magyar költészet felé fordult, és 1937-ben megírta “A magyar népzene” című művét, amellyel a zenei néprajz és az összehasonlító népzenetudomány területén is úttörő munkát végzett Magyarországon.

Kodály második házasságában, Péczely Saroltával, valamint Tardos Bélával együtt a Zeneakadémián dolgozott. Munkásságának új területe a zenei nevelés lett, amit ő “zenei belmissziónak” nevezett. Hangot emelt a magyar karének ügyében, és az óvodai zeneoktatás ötletét is felvetette. Számos pedagógiai művet írt, mint például a “Bicinia Hungarica”, amely az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelésére irányult.

1938-ban tiltakozott a zsidótörvények ellen, és 1940-ben, Norvégia német megszállása kapcsán, Weöres Sándor “Norvég leányok” című versét zenésítette meg. Forradalmi Petőfi-kórusait (pl. “Csatadal”, “Rabhazának fiai”) a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdették.

1942-ben nyugalomba vonult, de továbbra is oktatott a Zeneakadémián, és a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Ebben az évben a Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta. A második világháború idején zsidók menekítésében is részt vett.

Budapest ostroma alatt Kodály egy zárda pincéjében bujkált, ahol a “Missa brevis” című műve született meg. Ezt az alkotást 1945. február 11-én mutatták be az Operaház ruhatárában, ami a főváros ostrom utáni első bemutatója volt.

Kodály Zoltán életében személyes tragédia és új kezdet is helyet kapott. Első felesége, Sándor Emma 1958. november 22-én hunyt el. Kodály egy évvel később, 1959. december 18-án, két nappal a 77. születésnapja után, újabb házasságot kötött a 19 éves, dombóvári születésű Péczely Saroltával.

A második világháborút követően Kodály kulcsfontosságú szerepet vállalt Magyarország szellemi újjáépítésében. Több jelentős közéleti pozíciót töltött be, többek között a Magyar Művészeti Tanács és a Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé választották, és a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé is kinevezték. Az 1945-ös nemzetgyűlési választások után a Nemzetgyűlés kilenc másik kiemelkedő közéleti szereplővel együtt képviselőnek hívta meg, amit Kodály elfogadott. 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnökének tisztségét is betöltötte, és 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsának elnökévé választották.

Kodály 1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben Nyugat-Európában tartózkodott. 1965-ben Amerikában járt, ahol többek között olyan emigránsokkal találkozott, mint Serly Tibor zeneszerző és Würtzler Arisztid hárfaművész. Nemzetközi konferenciákon és zenepedagógiai rendezvényeken vett részt, és számos nemzetközi elismerésben részesült. Három alkalommal kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957), és 1952-ben kiváló művész címmel tüntették ki. Az 1956-os forradalom idején a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. Kodály 1967. március 6-án, reggel ¾6-kor, szívroham következtében hunyt el Budapesten.

arcanum