Amikor a település lakosságának fele hajléktalanná válik… Az újpesti nagyárvíz
Februárban múlt kereken 100 éve, hogy Újpesten addig soha nem látott károkat okozott a Duna áradása, amit akkoriban a pesti árvízhez hasonlított a korabeli sajtó. Nem volt ez túlzás, sőt arányaiban talán még nagyobb katasztrófának is tekinthetjük az akkor még önálló Újpest történelmének legnagyobb árvizét.
Borítóképen: A megáradt Duna a múlt héten elöntötte Káposztásmegyert és Budapest vízzel való ellátásában is zavar keletkezett A kár milliárdokra rúg és több ezer ember lett hajléktalanná – 1923
Ha Újpest, akkor nem kerülhető meg a foci, ami ebben az esetben is érintett volt, hiszen a Szúnyog-szigeten működő pályájukat (a hajógyár mögötti terület, a vasúti híd déli oldalán) rendre elöntötte a víz, hiszen a sziget jóval alacsonyabb, mint a Váci úttól keletre fekvő település. Mindig helyrehozták a károkat, és a költözés sem az áradások miatt történt meg, hanem azért, mert a terület tulajdonosa nem hosszabbította meg a bérleti szerződést – ezért aztán menni kellett…
Ha pedig volt egy ilyen kényszer, az újpesti polgárok megépítették Magyarország első vasbeton szerkezetű stadionját (ezt nevezték először stadionnak is!), a sors furcsa fintora pedig az, hogy 1923 februárjában feltehetően a Megyeri úti pályát is elöntötte a víz…
De ez csak kisebb kitérő volt, és ugyan a klub már akkor is minden újpesti szívügye volt, de ebben a helyzetben kisebb bajuk is nagyobb volt annál, mint hogy az ÚTE pályáját elöntötte a víz!
Igen, ugyanis óriási károk keletkeztek! Gondoljunk bele; akkoriban Újpest lakossága 16-18.000 fő lehetett, és most egyszerre 8.000 ember lett hajléktalanná!
Ez bizony óriási probléma volt, mondani sem kell… Ebben az időben a település egyébként rohamtempóban fejlődött – és aztán az árvíz sem törte meg ezt a növekedést! -, az ipari üzemek által egyre nagyobb számban vonzott munkásság viszont nem sejtette – ahogy egyébként a település vezetői sem! -, hogy a növekedés közben valami elemi hibát vétettek, vagy egész egyszerűen nem is gondolták, hogy bekövetkezhet ilyen áradás!
Erről majd még később, most a történéseket vesszük sorra. Azért fontos ez, mert – az elöntött házakon túl – sok más is sújtotta Újpestet…
Az első figyelmeztető jelek február 8-án jöttek, mikoris a Megyeri Csárdánál már az Váci országútig ért a víz. Ezen a napon, délután 2-kor aztán a víz áttörte az országutat és elöntötte a Károlyi-féle üveggyár melletti területre, ahol a házakban már akkor 10-15 centiméteres víz állt!
Hogy mennyire nem ismerték fel a veszélyt az akkoriak, jól mutatja, hogy a lakosok csak igen késve reagáltak, hiszen csak ekkor kezdték menteni értékeiket, bútoraikat, és mindent, amit csak mozdítani lehetett – de csak a padlásra, vagy a felsőbb emeletekre!
A város vezetése is ekkor ébredt fel, és nagy gyorsan mozgósították a munkanélkülieket és az önkénteseket, akik kézi erővel (gépet nemigen használtak!) gyorsan alkalmi gátakat húztak fel, de a víz szintje egyre csak emelkedett… Így pedig hol itt, hol ott, de…
Egyre többször áttörte a védművet, amelyet abban a formában nem lehetett tartani!
A legnagyobb nyomás péntek éjszaka, szombat hajnalban volt, mikoris már 200 házat elöntött a víz három ezért össze is omlott, és ekkor a családok már fejvesztve menekültek! Persze az értéktárgyak mentése, valamint a mentőcsónakok elégtelen száma, valamint azoknak a körülmények okán nehéz mozgása miatt csak igen lassan sikerült biztonságos helyre menekülniük.
De ezzel még indig nem végzett a víz, hiszen amikor elöntötte az újpesti villanygyár telepét, megszűnt a közvilágítás, így a sötétben csak a mentőcsapatok halovány lámpácskái világíthatták meg a menekülési útvonalat.
Ekkor már lovasrendőröket is bevetettek, akik – ahol lehetett – lovaikkal belegázoltak a vízbe és lóháton igyekeztek menteni, akit csak elértek.
Szombat reggelre feldúlt településsé vált Újpest és Megyer, és hogy mág nehezebb legyen, a víz elöntötte a villamos sínjeit is, így a Budapesttel való összeköttetés egyik legfontosabb eleme is kiesett! Az újpesti kórházat ekkorra teljesen elzárta a külvilágtól a víz, így a betegeket alkalmilag ácsolt kisebb dereglyéken kellett kimenekíteni!
A szörnyű helyzetet csak fokozta, hogy a Károlyi-birtok, a Schreiber fatelep, de még a Wolfner bőrgyár, na meg a Viktória bútorgyár is elöntött területté vált, ami annyit tett, hogy a hajlékukat vesztett embereknek még a munkahelye is veszélybe került!
A települést vezető önkormányzat a hajléktalanná lett lakosokat közintézményekben, sőt a helyszűke miatt magánkézben lévő épületekben igyekezett elhelyezni, de arra is felhívták a figyelmet, hogy aki tud, az inkább menjen rokonaihoz, akik a közelben laknak, csak éppen a villamos sem működött, márpedig más közlekedési eszközre a munkásoknak – akik éppen ekkor kerültek igen nehéz helyzetbe! – nem igazán futotta…
Vasárnap a lakosok nagy tömege gyűlt össze a városháza előtt, arra várva, hogy megtudják, milyen segítségben részesülhetnek, és úgy egyáltalán; hogyan tovább?
Igen, olyan kilátástalannak tűnt akkor a helyzet, hogy sokan a folytatást sem igazán tudták elképzelni… Semsey Aladár – akkori polgármester az önkormányzat vészhelyzeti ülésén úgy döntött, hogy az ideiglenes szállások mellett élelmet is biztosítanak, és újabb csónakokat, és még több, a mentésben részt vevőt vetnek be, hogy azok, akik a víz fogságában voltak még mindig, minél hamarabb kimenekülhessenek!
A pápai nuncius, Lorenzo Schioppa 25.000 koronát küldött az árvíz károsultjainak megsegítésére, és a helyi gyárosok és iparosok is kivették a részüket a segítségből, mert bizony azzal együtt, hogy vasárnap délutánra máris apadni kezdett a Duna, és a következő hétre már szinte teljesen helyreállt a rend, a segítséggel együtt is még sok idő kellett, mire mindenki visszaköltözhetett otthonába!
Bár erről nem szólnak a feljegyzések, de könnyen lehet, hogy az önkormányzat vezetésének, és a helyi nagyiparosoknak – akik egyébként közvetlenül, vagy közvetve részt vettek az önkormányzat munkájában is – volt némi lelkiismeret furdalása, ugyanis az árvizet emberi mulasztás okozta…
Azzal együtt ugyanis, hogy a település soha nem látott fejlődést mutatott, bizony elhanyagolták az árvízvédelmet, és nem gondoltak arra, hogy a Váci országút egyfajta gátként is működhetne, így ez az út meglehetősen alacsonyan futott a Duna mellett, szinte semmilyen véderőt nem képezve egy nagy áradás esetére.
Ezt felismerve 3-4 méter magas védőgátakat emeltek ezután jó kilométer hosszban, ugyanakkor a Váci országút szintjének megemelésére nem került sor, mert az 20 millió koronába került volna…
Igaz, végül a megépült gátak is elegendőnek bizonyultak, de azért meg kell jegyezni, hogy a következő évtizedekben is volt sokszor olyan helyzet, amikor Újpestet fenyegette az ár, de szerencsére nem következett be a legrosszabb. Mindjárt a következő évben Óbudán ismét nagy volt a baj…:
A 100 évvel ezelőtti áradás esetén kész csoda, hogy nem volt halálos áldozat, és talán ez az összes jó hír az eseményekkel kapcsolatban.
