Ilyen a Magyar Tempó
Talán sokan nem ismerik, a maga korában pedig vitatták, hogy ezek a kisteherszállítók (három alaptípus volt) egyáltalán magyar gyártmánynak tekinthetők, de a Honi Ipar 1938. évi 22. száma így írt: „A Vehiculum AutomobilIpari és Kereskedelmi Kft. belföldi szerelésű és belföldön gyártott felépítményű könnyű tehergépkocsikat hoz »Magyar Tempó« elnevezés alatt forgalomba. Ezeket az iparügyi miniszter hazai iparcikknek ismerte el. A beszerelt kétütemű, kéthengeres, vízhűtéses benzinmotoron kívül az alkatrészek nagy része hazai gyártmány”.
Borítóképen: A négykerekű, 600 kg teherbírású, Magyar Temponéven forgalomba hozott,ugyancsak zárt rakodóterű szállítókocsi
A „vehiculum” szó a gyógyászatban – többek között – a hordozóanyagok megnevezése, de tágabb értelemben az autó is egyfajta hordozó, sőt, az angolban meg is maradt ennek nyoma a „vehicle”, azaz jármű kifejezésben. Ez eddig rendben; ismerjük a gyártót – legalábbis a nevét – tudjuk, hogy a gép a motoroktól eltekintve itthon készült, magyar termékként ismerte el az illetékes hatóság, de azt nem tudjuk, hogy honnan jött a motor!
A választ egy képen mutatjuk meg:
Igen motorok ILO gyártmányok voltak, melyeket ezek szerint Németországból vásároltak, és természetesen megvették hozzá a kis áruszállítók licenszét is.
ILO
Az ILO-Motorenwerke GmbH kétütemű motorokat gyártó cég volt. A németországi Pinnebergben 1911 és 1990 között működött, és a kétütemű motorok egyik legnagyobb gyártója volt az országban. Az „ILO” kifejezés az eszperantó konstruált nyelvből származik, és „eszközt” jelent.
1918 körül fejlesztették ki az első kétütemű motort. 1922-től a vasúti felhasználás helyett motorkerékpárok és kisteherautók motorjaira koncentráltak. 1927-ben kifejlesztettek egy kerékpár-segédmotort, 1929-ben pedig kétütemű ILO-motorokat a mezőgazdasági kormányrúdokhoz és szivattyúkhoz. Az 1930-as években a háromkerekű szállítókocsik motorjai nagy sikert arattak.
A háború után, 1954-ben már 1.500 ember 184.000 darab motort gyártott, így az ILO volt a legnagyobb kétütemű motorgyártó Németországban, de 1959-ben sok motorkerékpár-cég csődbe ment, aminek következtében az ILO 600 alkalmazottjának elbocsátására kényszerült.
Ezzel majdnem megszűnt az akkorra már az amerikai Rockwell Manufacturing Company birtokába került gyárban a motorok gyártása, de végül valkahogy csak túlélt a Rockwell részlegeként, azonban a sorozatos rossz üzleti döntések miatt végül újra eladósorba került, a szintén amerikai Tecumseh Products Company vásárolta meg, de további 13 év múlva, 1990-ben bezárták a gyárat…
Így tehát minden tiszte, így most nézzük, hogy mit tudtak ezek a kis gépek! Íme a modellválaszték:
- 7 lóerős 200 cm³-es, 250 kg teherbírású háromkerekű,
- 12,5 lóerős 400 cm³-es, 500 kg teherbírású háromkerekű,
- 19 lóerős 600 cm³-es négykerekű kis teherautók.
A négykerekűek 600-1000 kg teherbírású kivitelben, zárt (furgon) és nyitott (platós) felépítményekkel készültek. Mindegyik típusnak kéthengeres, kétütemű, vízhűtéses, elöl elhelyezett ILO motorja volt. Mind a három-, mind a négykerekű típusok elsőkerék-hajtásúak voltak.
A történet úgy indult, hogy amikor az 1930-as évek második felében behozták a rövid idő alatt népszerűvé vált, olcsó Tempo áruszállító kisautókat, az igények láttán, rövidesen felmerült a jármű hazai előállításának gondolata.
1938-ban Nagy Géza karosszériaüzeme vállalkozott a feladatra és eredeti alkatrészekből összeállított néhány háromkerekű áruszállítót. A kísérleti darabok után még az évben, és a nagyobb méretű gyártás céljából hozták létre a Vehiculum Automobilipari és Kereskedelmi Kft. nevű vállalkozást, amely licencia alapján, az eredeti Tempo alapján (hazai szerkezet, német motor) felhasználásával hozzálátott a gyártáshoz.
Ezek voltak tehát az alapváltozatok, de később, amikor bemutatták hazánkban a Tempo cég összkerékhajtású terepjáróját, tervbe vették ennek a személyszállító, elsősorban vadászkocsinak szánt, de katonai célokra is alkalmas járműnek az összeszerelését. A terv megvalósítására a vállalkozás időközben történt felszámolása miatt nem került sor. Pedig ez egy igen érdekes gépe lehetett, ami a leírásából is kiderül:
“A Tempo terepjáró 2 drb., egyenként 598 kcm-es, 69 mm furatú, ,88 mm löketű, kétütemű, ILO motorral van ellátva, melyek együttesen 38 lóerőt teljesítenek. Mind a négy kerék vontat, egy-egy kerékpárra külön-külön motor hat. Mind a négy kerék kormányoz,, de a hátsók kormányzása kikapcsolható. Sebességváltója négyfokozatú. Csúcssebessége 80 km. Fogyasztása 8 liter 100 km-re. Négy féke mechanikus berendezésű.”
A mintegy kétéves gyártási időszak során az összeszerelt Magyar Tempók száma még a húszat sem érte el.
