Magyarság Tájak/korok Történelem

Kellemes ünnepet Miskolc!

Miskolc város ünnepét minden év május 11-én tartják. A városi közgyűlés 1993-ban döntött úgy, hogy május 11. lesz Miskolc ünnepe, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a városnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József magyar király. A városi ünnepet a rendszerváltás után 1993 óta tartják meg, melynek során a város több pontján is zajlanak különböző rendezvények.

Borítóképen: Miskolc (Google Earth)

Hagyomány, hogy ezen a napon osztják ki a Miskolci Nemzeti Színházban a Miskolc díszpolgára címet és további díjakat azoknak, akik sokat tettek a városért. A díjak egy része Miskolc híres szülötteinek és más híres polgárainak nevét viseli.

A város legnagyobb ünnepét és rendezvénysorozatát Miskolci Hét néven először 1934. augusztus 5–12. között rendezték meg, majd az ez utáni években még számos alkalommal megrendezték. 2023-ban a város ismét megrendezi a Miskolci Hetet.

Miskolccímere

Miskolc címere mintájául a város középkori pecsétjei szolgáltak, ezek alapján tervezték 1909-ben, mikor Miskolc törvényhatósági városi rangra emelkedett. 

Ajánlott Cikkek