Se hozomány, se temetés… Egy bűnügy 1901-ből
A betyárok kora már régen lejárt, de mindig akadtak olyanok, akik minden további nélkül átlépték a törvény adta kereteket, csak éppen immár nem fegyverrel és erőszakkal, hanem afféle fehérgalléros bűnözőkként. Ezt tekinthetnénk egyfajtafejlődésnek is, hiszen a modernitás hozta magával az újabb típusú bűnelkövetéseket, de meg kell jegyezni; akkoriban bizony igen nagy veszélynek voltak kitéve a mai idők emberénél sokkal inkább jóhiszemű polgárok…
Borítóképen: Házasság, 1900 (forrás Fortepan, adományozó: A R)
Nem véletlen, hogy ez az eset is Újpestről való. Ez nem azért van, mert ott valamiért sokkal inkább hajlamosak voltak az emberek a törvények lábbal tiprására, hanem azért, mert akkoriban a település rohamos tempóban fejlődött, és ebből következően bizony elég sok olyan, korábban mezőgazdasági jellegű településen élő beköltöző volt, akiket talán még könnyebb volt rászedni.
Igen, itt bizony csalókról lesz szó, akik rengeteg embert károsítottak meg tevékenységükkel!
Tetézi a dolgot, hogy olyan élethelyzetekre építve folytatták bűnös üzelmeiket, mint a házasság, vagy éppen a halál… Gátlástalanság? Kétség nem fér hozzá, de azt is látni kell, hogy a csalások elkövetői sok esetben érzelmekre hatnak, olyan helyzeteket keresnek, amelyekben a potenciális áldozat még sérülékenyebb – általában is ilyen elkövetők jó pszichológiai érzékkel rendelkeznek!
És mint minden tudást, ezt az akár vele született érzéket is lehet rossz dolgokra fordítani, ahogy azt Benedikt Mór is tette, Mezei Ignác jól ismert pénzbehajtóval, valamint Dániel Károly biztosítási ügynökkel.
Ahogy ezt ma mondanánk ez máris bűnszervezetben elkövetett csalást jelentett, olyannyira, hogy erre még egy vállalkozást is létrehoztak, méghozzá Első Újpest és Vidéke Leánykiházasítási, Temetkezési és Jótékonysági Egyesület néven!
Ebből máris lehet sejteni az „üzleti modellt”… A társaság kiházasítási osztályának 14 és 89 éves kor közötti hölgyek lehettek tagjai, akik 2 korona beíratási díjat fizettek, illetve 60 fillért a tagkönyvért, na meg hetente 20, vagy 40 fillért, amiért cserébe a minimum két évig fenntartott tagság után 500 vagy 1.000 koronát kaptak – amennyiben férjhez mentek.
A temetkezési osztály is hasonlóan működött, de itt 14 és 65 év volt a két korhatár, viszont férfiak és nők is tagok lehettek – akik elhalálozás esetén voltak jogosultak hasonló összegekre (helyesebben a megnevezett hozzátartozó).
Ez eddig szép és jó, csakhogy – az egyesület hivatalos formája, és hangzatos neve ellenére! – a három jómadárnak esze ágában sem volt semmiféle összeget ki- illetve visszafizetni!
De várjunk, mert bizony a csalók igazán nagyban gondolkodtak! Ahogy az akkoriban szokott volt – na meg a választott névből is következik! -, a vállalkozás csak Újpesten és vidékén működhetett volna, azonban az alapítók országszerte úgynevezett fiókokat alapítottak, szám szerint 126-ot! Ezzel pedig igencsak kiterjesztették működési területüket, illetve azok számát, akiket rászedhettek!
Ebből már érezhető, hogy itt tényleg nem kispályás bűnözők voltak az elkövetők, és ha megnézzük a számokat, amit a „vállalkozás hozott”, akkor bizony máris megértjük, miből futotta Benedikt Mórnak Újpesten, az Árpád út 17. szám alatt hihetetlen előkelő lakásra!
Az egyesület megalakulását követő évben, 1901 elején máris 9.000 tagot számlált, és alig 10 hónap alatt 89.000 korona bevételre tett szert, ami annyit tett, hogy a költségek levonása után olyan 50-60.000 korona maradhatott meg tisztán!
De igen korán elkezdtek gyülekezni a viharfelhők a csalók feje fölött! Egy biharszalontai asszony, Hajdú Istvánné ugyanis visszakövetelte pénzét, nem kevesebb, mint 1.000 koronát, miután Mezei meggyőzte, hogy annak fejében az asszony vállalja el a társaság helyi fiókjának vezetését. Igen ám, de a helyi hatóságoktól Hajdúné megtudta, hogy az újpesti társaság a fiókalapításra sem jogosult, így tevékenységét nem folytathatja Biharszalontán sem, ahogy Újpest és térségén kívül máshol sem!
Szegény asszony követelhette pénzét üres ígéreteken kívül mást nem kapott, ezért Budapestre utazott, és feljelentést tett a leánykiházasító egyesület ellen. És a 80, illetve 120 koronával megkárosított Lenvaterné és Benéné feljelentése is hamarosan megérkezett…
A feljelentések alapján az újpesti rendőrség vizsgálatot indított, és egy számvizsgálóval együtt kiszálltak a társaság Temető utcában lévő irodájába, mivel a rendőrség kimutatása szerint a cca. 60.000 pengő helyett csak 1.000 koronát találtak az egyesület kasszájában…
Az ügy nagy port kavart, olyannyira, hogy maga Széll Kálmán, akkori miniszterelnök-belügyminiszter rendelte el a cég felszámolását!
Májusban mindhárom elkövetőt elfogták Újpesten! Dániel Károly öngyilkosságot akart elkövetni, amikor a rendőrök behatoltak lakásába- felmetszette kezén ereit -, sérülését azonban gyorsan ellátták, így nem kerülhetett ki a törvény szigora alól.
Sajnos azonban – legalábbis, amiről tudunk! – egy haláleset mégis bekövetkezett. Mezei Ignác letartóztatásának hírére ugyanis felesége ájultan esett össze, az újpesti Károlyi kórházba történő szállítása után néhány órával pedig meg is halt…
Csúnya történet, és alighanem az elsők egyike azon eseteknek, amikor a nem éppen jó szabályozás mellett kialakított szabad vállalkozás, és az egyre inkább fejlődő gazdaság a fehérgalléros bűnözőknek kedvező feltételeket teremtett – nyilván minden szándékkal ellentétben!
Egy későbbi bűnügy:
