„Éljen a haza! Rajta, vadászok” – Batthyány Lajos vértanú miniszterelnökre emlékezünk születése évfordulóján
Gróf németújvári Batthyány Lajos Ferenc József (Pozsony, 1807. február 10. – Pest, 1849. október 6.) államférfi, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke. Vértanú.
Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléke örökké élni fog szíveinkben, emléke élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig.
Teleki László
1870 ben így emlékeztek az első miniszterelnökre
E napokban üli az ország fővárosa s az egész nemzet, egyik legnagyobb s leghivebb fiának emlékezetét. Gróf Batthyány
Lajos, az első magyar miniszterelnök az, kinek a szabadság és jog szent ügyében áldozatul kellé esni, kinek vértanúi halála,
társaiéval együtt, örökre véres betűkkel jegyzé 1849. október 6-kát a magyar történet évkönyvébe. A véritélet golyói által
átszegzett homloka s nemes szive, eredeti, mocsoktalan büszkeségökben állanak ismét a nemzet tudalma s a történet Ítélete előtt
s pormaradványai, melyek két évtizeden át egy sirbolt rejtekében feküdtek, elvonva a nemzeti hála és kegyelet ovatiói elöl, most
az őket megillető diszszel, hazáját szerető s a hazafi érdemet becsülni tudó nép ezrei által kisérve, helyeztetnek át ünnepélyesen
és nyilvánosan a köztemetőbe, hol azokat a kegyelet minden alkalommal fölkeresheti és megkoszorúzhatja. E napok kétségkivül nagy benyomást teendenek mindazok kedélyére, kik e nem annyira pompás, mint lelkesült ünnepélyességnek tanúi leendenek. Nem gyászfátyol, a dicsőség glóriája leng e koporsó fölött. Nem a boszu érzelmeit költi föl e ravatal látása; az elzajlott évek magasra verődő
vészhullámai lecsillapultak már, s felettök a béke és megnyugvás napja ragyog. De a hivek és nagyok emlékezete nem vé3z el,
nem halványodik meg, évek hosszú sora és változott körülmények hatása alatt; s a homlok, lemosva róla a vért, csak magasztosnak tűnik föl ismét, mint volt akkor, midőn hajolni nem tudott, s „sem a nép heve, sem a zsarnok fenyegető tekintete előtt meg nem rendült szilárdságában.” Mi Batthyány Lajos ravatalához s uj sírhelyéhez azon meggyőződéssel lépünk, hogy a jog és igazság túlél időt és vészeket; s ha balszenvedély, zsarnoki önkény, események hatalma felhőbe borithatja is egy időre napfénynél tisztább ragyogását,
érvényét kivivja előbb-utóbb. S mikor a szenvedélyek visszatértek medrökbe, mikor a hatalom megvonult a jog korlátai mögé:
akkor az elismerés azokat keresi föl, s a hála azokat koszoruzza meg, kik a viharban is egyenesen tudtak állni, s legalább
megjelölték az igazság útját, minden irányban s minden ellenkező áramlat ellenében. Történelmünk legviharosabb korszakának ily egyenes, törni, hajolni nem tudó alakja gróf Batthyány Lajos, kinek emlékéhez — melynek nemcsak a kerepesi-uti temető mauzóleumában, hanem népünk öntudatában is kell élnie, — e lapokon egy homokszemmel akarunk mi is járulni
Pest, 1870. „Vasárnapi Újság” kiadó-hivatala
arcanum
