Tudja hol lehetett Magyarország egykor legnagyobb magángyógyintézete?

Ezen a néven nem sokan ismerhetik, de ha azt mondjuk, hogy ebben az épületben működik ma a Semmelwis Egyetem Egészségtudományi Kara, akkor talán már többen vannak, akik tudják, de legalábbis sejtik, hogy merre kell keresni. Igen, a VIII. kerületben, a Vas utcában, illetve a vele párhuzamos Szentkirályi utcákban található az épület (pontosabban épületegyüttes).

Borítóképen: A szanatórium megnyitása körül (1908) és napjainkban

Bár a kerület nem örvend a legjobb hírnévnek, ez a része – nem messze a Rákóczi úttól) egyáltalán nem igazolja az általánosan elterjedt sztereotípiákat. Az épület szűkebben vett környéke rendezett, döntő többségében jó állapotú házakkal, de a mai egyetemi épület így is kitűnik jó állapotával és építészeti megoldásaival.

Kezdjük az alaprajznál, mert ez jól megmutatja, hogy egyáltalán nem volt egyszerű tervezői feladat egy ilyen szabálytalan terület megfelelő beépítése:

Dr. Hültl Dezső tervező számára a szabálytalan telek azonban a feladat kisebb részét adta, az igazán nagy feladat abban állt, hogy az intézménynek speciális rendeltetése volt! Nézzük meg tehát, hogy milyen tevékenységet folytatott itt a Pajor Sándor orvos, bőrgyógyász, neurológus tulajdonában, és vezetése alatt álló Dr. Pajor-féle szanatórium és vízgyógyintézet!

Dr. Pajor Sándor

Középiskoláit Trencsénben és Budapesten végezte. Orvosi tanulmányokat Bécsben és Budapesten folytatott, s előbbin 1885-ben avatták orvosdoktorrá. Ezt követően a bécsi Allgemeine Krankenhaus, majd 1886-tól a Szent Rókus Kórház, később a Szent István Kórház gyakornoka volt. Ezen idő alatt Schwimmer Ernő mellett működött tanársegédként a Budapesti Tudományegyetem bőr- és nemikórtani osztályán.

1888-ban hosszabb európai tanulmányutat tett, s felkereste többek között Wilhelm Winternitz egyetemi osztályát és vízgyógyintézetet. 1889-ben hazatért és megalapította a józsefvárosi Szentkirályi utca 14. szám alatt saját vízgyógyintézetet.

1906-ban megvásárolta a Vas utca 17. szám alatti telket, amelyre Hültl Dezső tervei szerint két év alatt épült fel a Pajor Szanatórium, egybeépülve a Szentkirályi utcai épülettel, amely így az ország legnagyobb magángyógyintézete lett. 1913 és 1935 között Dr. Pajor Szanatórium és Vízgyógyintézet néven egységes gyógyintézetként működött.

Itt vezették be először Magyarországon a rádiumos kezelést, meghonosították a fizikoterápiai, elektromos és hidroterápiai kezeléseket, továbbá napfürdőket, légfürdőket, allergén-mentes kamrákat és víz alatti bélfürdőt is alkalmaztak. Több országos hírű professzor is dolgozott az intézetben, mint például Ádám Lajos, Dollinger Gyula és Korányi Sándor.

Az intézményben elsőként volt lehetőség az úgynevezett szabad orvosválasztásra, ami azt jelentette, hogy a betegek akár külsős szakembereket is felkérhettek.

Igen, korában igen haladó intézménynek számított ez a szanatórium jellegű intézmény. Szanatórium? Itt a városban? Hiszen szanatóriumokat inkább a városon kívül, jó levegőn, zöldkörnyezetben szokás építeni, nem? Ez így van – és így volt akkor is -, azonban de érezhető volt úgy az orvosok, mint a közönség részéről az a kívánság, hogy a város középpontjában legyen található ily intézmény, amely minden modern követelménynek megfelel!

Érthető, hiszen akkoriban is igen sok időt vett igénybe az utazás, így sok esetben azért maradtak távol az orvosok és a gyógyulásra vágyók a városon kívüli szanatóriumokból, mert nem akarták, vagy nem tudták rászánni az utazása (is) az időt.

A keretes írásból kiderül, hogy a párhuzamos utcában (Szentkirályi utca) is terjeszkedni kellett, mert a nagy népszerűség okán kicsi lett a Vas utcai épület, és az is Dr. Pajor tulajdonában került, így a két épületet egyesíthették.

Ha a fenti képre tekintünk, azonnal látható, hogy a környező épületek meglehetősen szűkös belső udvaraival szemben itt bizony sokkal több beépítetlen terület maradt, az épület így – az adott körülmények között: zárt soros beépítés – szellős, világos maradt! Ez bizony nem kis tervezői bravúr, és persze a tulajdonos részéről nem ki anyagi áldozat volt.

A szuterén bal szárnya tartalmazta – teljesen külön lejárattal! – a gazdasági helyiségeket, a gépesített (!) mosodát, illetve a központi fűtés, valamint melegvízszolgáltatás berendezései is itt kaptak helyet.

A jobb szárnyhoz lejtős lejárat készült, ami a súlyos betegek beszállítására szolgált, és közvetlenül a főlépcsővel és személyfelvonóval is összeköttetésben volt. E szárnyban voltak az iszapkúra gyógytermei, speciális gyógymódok és bőrbetegek fürdőszobái. A földszinten lévő, felülről világított csarnok körül volt az adminisztráció helyisége, az igazgató rendelője, a laboratórium, fotóhelyiség, röntgen-szoba, a gyógytornaterem elektroterápiára és Finsen-gyógymódra is berendezve, továbbá a nagy férfi- és női vízgyógyintézet, pneumatikus szoba, inhalatórium, szénsavas és egyéb gyógyfürdő-szobák, vízágyas szoba stb.

Az első emelet utcai részét az igazgató magánlakása foglalta el, a többi részt és az emeleteket 70 betegszoba, továbbá a szükséges ápolónői és orvosi szobák. A III. emelet észak felé néző szárnya kizárólag kirurgiai célra szolgált, két nagy és egy kis műtőt, altatók és kötszerszobák, sterilizálók stb. ide voltak beosztva.

Nos, talán sokan nem tudják, de az ország legnagyobb magánkézben lévő gyógyintézetének adott helyet az épület, ami szerencsére a mai napig áll, és láthatóan jó kezekben van, és jó célokat szolgál továbbra is!