Boldog gyermekéveink – Kemény Henrik bábművészre emlékezünk
Kemény Henrik kalandos életét maga a művészet írta meg. Kossuth-díjas bábművészünk egy olyan családban nőtt fel, ahol a színház és a művészet a mindennapok része volt. Örökségét nem más, mint a cirkuszi és színházi világ iránti szenvedély jelentette, amit nagyapjától, Korngut Salamontól örökölt, aki 1853-ban Galíciából Magyarországra vándorolt és Várpalotán csizmadiaként kezdte meg új életét. Salamon később cirkuszba lépett és a belügyminiszter engedélyével kezdett el dalokat, testgyakorlatokat és bűvészeti előadásokat tartani, majd rátalált az igazi hivatására: a bábozásra.
A Kemény-család története azonban nem volt felhőtlen. Az I. világháború súlyosan érintette őket, és egy idő után a Columbia Magyar Mechanikai Színház, melyet alapítottak, csődbe ment. Minden 1926-ban változott meg, amikor a hűvösvölgyi Nagyréten új bábszínház nyílt, amit a család egyre nagyobb sikerrel üzemeltetett. Itt lépett a paraván mögé Kemény Henrik édesapja is, aki a bábozás mellett más foglalkozásokat is próbált, de mindig visszatért a bábszínházhoz.
A II. világháború tragédiája érintette a családot: idősebb Kemény Henrik munkaszolgálatra került és soha többet nem tért vissza. Henrik, az ifjabb, a családi hagyományt folytatta. Már gyermekkorában elragadta a bábozás iránti szenvedély, és már kilencéves korában saját kezűleg készített bábokkal hódított. Leghíresebb karaktere, a piros orrú, palacsintasütővel hadonászó Vitéz László lett, aki kalandjain keresztül a gyerekek szívét hódította meg.
Kemény Henrik életében a bábművészet több volt egyszerű szórakoztatásnál: szenvedély, hivatás és egyben családi örökség. A nézőtér újra és újra megtelt, hogy megnézze az előadásokat, amelyekben Vitéz László és társai kalandjai elevenedtek meg. Kemény Henrik élete és művészete így nem csak a bábozás világában hagyott mély nyomot, hanem a magyar kulturális örökség részévé is vált.
Kemény Henrik emlékei között számos meghitt és kalandos pillanat található. A kezdetekre visszaemlékezve így mesélt: gyermekkorában, amikor édesapja megnyitotta a kis színházát a hűvösvölgyi Nagyréten, az édesanyja karján vitte ki őt a színházba. Azonban a Hűvösvölgyben csak vasárnaponként volt érdemes előadást tartani a kevés közönség miatt, így édesapja a Népligetben kialakuló mutatványos térre költözött, ahol egy szoba-konyha kombinációban éltek.
A fiatal Henrik már az elemi iskolában kitűnt kreativitásával, amikor is a tanítónő által rajzolt betűket bábfejekkel töltötte meg. A színpad hamar az életének részévé vált, ahol előadásokat tartott, ám a II. világháború idején a család bábszínháza bombatalálatot szenvedett. A háború után pedig az államosítás és a változó társadalmi viszonyok miatt az előadások helyszíne, a Városliget beolvadt az Angolparkba, és az akkori Vidámpark részévé vált.
A változások ellenére Kemény Henrik a bábművészetnek szentelte életét. Az Állami Bábszínházban dolgozott, ahol bábokat tervezett, készített, és természetesen játszott is. Azonban szívének mindig a vándorszínház jelentette az igazi otthont, ahol szabadon járhatta az országot Trabantjával, bőröndnyi bábjaival, a falvakban és városokban egyaránt örömet szerezve a gyerekeknek. Emlegette azokat a falvakat is, ahol nélkülözniük kellett a modern kényelmet, és ahol a háborúból maradt tábori aggregátorral és autólámpával világított előadásai során a gyerekek szalmakupacokon ülve élvezték Vitéz László kalandjait.
Kemény Henrik, a bábművészet egyik legelismertebb magyar alakja, 1975-ben hagyta el az Állami Bábszínházat, ezzel új korszak kezdődött életében. Ekkor csatlakozott hozzá Vitéz László mellé egy új karakter, Hakapeszi Maki, a Zsebtévé egyik ikonikus figurája. Kemény nemcsak a bábját készítette, hanem hangját is ő adta, így lett Hakapeszi Maki is az ő általa életre keltett karakterek közé tartozó.
A nevetés és vidámság azonban idővel halkabbá vált, és a család 1984-ben mély gyászt élt meg, amikor előbb Kemény Henrik édesanyja, majd legfiatalabb gyermeke, Katalin elhunyt. Ezután Kemény Henrik magányosan, de eltökélten járta az országot, életben tartva a vásári bábjátszást, amely annyira egybeforrt a nevével.
1989 augusztusában Kemény Henrik egy különleges lehetőséget kapott: először és utoljára felléphetett az akkor átadott népligeti színpadon, amely az egykori bódé helyén épült fel. Őrizve utazóbőröndjében Vitéz Lászlót és a többi kedvelt karaktert, mint a két fekete zenész, Cuclifer a fekete ördög, vagy a krokodil, tovább adta a vidámságot és a fantáziát.
Tragikus fordulatot vett a történet, amikor 2011 október 2-án éjszaka leégett a népligeti színpad. Néhány nappal később, 86 éves korában, Kemény Henrik csendesen eltávozott ebből a világból, soha többé nem ébredve fel. A bábművészet nagy mestere, aki egy életen át a játékot és a mesét szolgálta, így hagyta itt a világot, melynek oly sok örömet és csodát adott.
Nyugodj békében, Kemény Henrik! Köszönjük, hogy életedet a szórakoztatás és a bábművészet szentelted, és így generációkon át gyújtottál mosolyt és csillogást számtalan gyermek és felnőtt szemében.
arcanum wikipedia ujsagmuzeum
