Volt motorkerékpár, volt labda, így lett motorfoci is!
Petrovics Ernő, a Nyugati Automobil- és Motor Club titkára hosszas rábeszélésre engedett Almásy Lászlónak, és végül bemutatót szerveztek motorfutballból 1928 nyarán. Bár a sportág ma is létezik, igazán soha nem futott be nagy karriert – legalábbis, ha a futball eredeti verziójával vetjük össze… Mi most Petrovics Ernő írását idézzük, ami igen jól visszaadja a kor hangulatát, és azt, hogy a hőskorban bizony nem vicceltek!
Borítóképen: Az első hazai motorfutball mérkőzés, 1928
Jöjön tehát az írás 1928-ból!
A motorfutball, mint annyi más sportág, Angliából ered. A fáma szerint az angolok annyira megunták a jó utakat, hogy kerestek valami sportot arra, hogy gépüket jobban igénybe vegyék és strapálják. A motorfutball bizony nagy munkát ad úgy a gépnek, mint a játékosnak, a játékostól nagy tudást követel, ismernie kell a motor minden, csinját-binját, kell hirtelen akcelerálni, hirtelen fékezni, kell faroltatni, pillanat alatt sebességet váltani, de kell futballozni is tudni.
A motorfutball Angliában hamarosan nagy népszerűségre tett szert. A közönség szívesen látogatta a mérkőzéseket, mert a játék nagy izgalmakkal szolgált. Alig pár éve, hogy Angliában megalakult az első motorfutballcsapat és ma már a kontinensen majdnem minden országnak van motorfutballcsapata. Hazánkban a motorfutball meghonosítása Almásy László Ede nevéhez fűződik, ő rúgta meg a futballt először motorral.
Egy mérkőzés Olaszrszágból, 1930:
E sorok íróját sikerült rávennie hoszszas kapacitálás után — kilátásba helyezvén a motorfutballmeghonosítással járó nagy dicsőséget arra, hogy menjen ki vele a Szombathelyi Athletikai Club futballpályájára, ahol egy kölcsönkért futballal kezdték meg az első motorosfutballt, az életére vigyázó és ennélfogva a pálya kerítésén kívül álló ifjúság nem kicsiny gaudiumára. A labda középre került és Almásy egy történelmi rúgással elmozdította helyéről. Kezdetben bizony nem ment könnyen. Akárhogyan igyekeztünk megrúgni a labdát, az legtöbbször vagy egyikünk, vagy másikunk motorjának kartere alá került.
Az eredmény: a labda a meleg kipuffogó cső alatt megakadt, mi buktunk, az ingyenpublikum nevetett. Motorjaink veszedelemesen melegedtek. Rövid negyedóra és mi, — a motorfutball két szánalmas, nagyrahivatott úttörője, — levonultunk a pályáról, miközben Almásy egy törött küllőt húzott ki — a lábszárából. Megfogadtuk, hogy másnap folytatni fogjuk.
Almásy fürge Scottjába friss szódavizet spriccelt, míg én szegény longstroke Sunbeam gépem olajozóján tettem egynémely csavarintást.
Egyik suhancot kitüntettük azzal, hogy kezébe nyomtuk a leszerelt hangtompítókat, magunk pedig éktelen lármával, tele harctűzzel rohantunk a labdára. A pálya méltó színt öltött. Üdvözlésünkre a tegnapi gyermeksereghez a kiváncsiak egész tömege csatlakozott. Huj, huj, hajrá! kiáltásokkal vadítottak bennünket egymásra. Képviselve volt a tekintetes m. kir. államrendőrség is egy szál rendőrrel, aki a nyitott kipuffogóért akart bennünket feljelenteni.
Folyt a tréning javában és gurult a labda … Megszületett az első gól… A kiegyenlítő gól után siralmas volt a helyzet. Cipőnkről a talp, gépünkről a lámpa, lábszárunkról a bőr hiányzott. Nadrágunk és a gázbowdenek elszakadva, küllőink kitörve, a benzintankon szépen ívelt horpadások, a bőrünkön nagyszámú véraláfutások.
Pár nap múlva sérüléseink begyógyultak, gépeinket éjjeli túlórával rendbehozattuk és újból kitörhetett rajtunk a láz.
A pályán megjelentek díszmagyarban az összes javítóműhelyek tulajdonosai és nem győzték eléggé dicsérni ezt a férfias sportot. És gurult a labda …
