1930 nagy autós kérdése: Tauril vagy Cordatic?
Igen, 1930-ban még nem volt teljesen egyértelmű, hogy a gumiabroncs (óriásabroncs), vagy légkamrás (elastic) abroncsok a megfelelőbbek a teherautók számára. Ma már furcsának hat ez a dilemma, de látni kell, hogy akkorra végérvényesen eldőlt, hogy a tömör gumi alkalmazása felett eljárt az idő.
Borítóképen: Egy gyönyörű „fogat” – Cordatic óriásabroncsokkal szerelt Rába-Krupp teherautó és pótkocsi
Ezúttal azt az ipartörténeti pillanatot mutatjuk be, amikor eldőlhetett az kérdés a ma ismert (nem pontosan, de lényegét tekintve a mai gumiabroncsok is ilyenek) abroncsok javára. Ehhez az A Kerék című lap 1930 január 1.-én megjelent számában olvasható cikket idézzük:
„Kétségtelen, hogy az óriásabroncs az eddig nagy mértékben elterjedt tömörabronccsal szemben óriási előnyöket mutat fel, melyeknek segítségével a teherautófuvarozó üzletének kalkulációját egészen más alapokra helyezhette. De még a két abroncsozási fajta között fekvő megoldással, az Elastic-abroncsok alkalmazásával szemben is nagy súllyal esnek a latba azok az előnyök, amelyek a pneumatik használatával járnak.”
Ez világos, de miért volt a nagy dilemma? Nos, valójában nem is a két termék önmagában mérhető tulajdonságai okozták a dilemmát, hanem az a tény, hogy;
„… az Elastic-abroncsok az eladdig tömörabronccsal szerelt kerekekre minden további nélkül sajtolhatók, míg az óriásabroncsok használata a kerékrendszeren lényeges és költségesebb módosításokat tesz szükségessé, a racionálisan gondolkodó teherautótulajdonosnak mindenesetre mérlegelés tárgyává kell tennie…”
Ha jobban belegondolunk, a kérdés tehát összetettebb volt, mint hogy csupán arról lenne szó, hogy melyik megoldás a jobb. Igen, nyilván a gazdasági kérdések is bonyolították a helyzetet, ahogy az sem feltétlenül segített, hogy a légkamrás abroncsokat a Tauril gyártotta, míg a gumiabroncsokat a Taurus elődje, a Magyar Ruggyantaárugyár Részvénytársaság (MRG) gyártotta Cordatic márkanév alatt.
Tauril
A Tauril szó a korabeli hirdetésen látható hintóabroncs megnevezéséből származik. Az akkori mérnökök kreativitását mutatta, hogy a hintógyártó cég szabadalmaztatta a hintók kerekeinek gumival való bevonását, amely lehetővé tette az éjjel is közlekedő konflisok zajszegény működését. Ennek a gumival bevont hintókeréknek lett a szabadalmaztatott neve a Tauril.
A vállalkozás jogelődje az 1935-ben alakult Dr. Dorogi Testvérek és Tuschák Ruggyanta- és Műanyagárugyár volt, amelyet 1948 márciusában államosítottak. 1950. március 24-én a Budapesti Törvényszék a vállalatot Műszaki Gumigyár Nemzeti Vállalat néven jegyezte be. Székhelye a kőbányai Újhegyi úton, a felszámolt Vigodni Adolf Bőrgyárhelyén volt. A vállalat főbb termékei az 1960-as évek elejéig: kerékpárgumik, cipősarkak és -talpak, gumilábbelik, gumitömlők, gumilabdák, radírok voltak.
1963-tól az Országos Gumiipari Vállalat később a Taurus Gumiipari vállalat gyáregysége lett. 1966- tól Tauril néven működik azóta különböző iparágaknak gyárt műszaki gumicikkeket. 1996-ban a privatizáció során 100%-os magántulajdonba került. 2000-ben felépült a Tauril romániai üzeme Szatmárnémetiben, amely szintén gumi formacikkek gyártásával foglalkozik.
Hogy miért bonyolított ez a helyzeten? Mert természetesen mindenki a saját portékáját dicsérte, és természetesen mindenki a maga termékét szerette volna eladni. Ez tulajdonképpen ma sincs másként, de akkoriban ez egy igen komoly technikai/technológiai váltás volt – ráadásul a gazdasági válság kellős közepén! Nézzük, ki mit mond!
„Annak a kétségtelen elismerése mellett, hogy az óriásabroncs jelentősége a teherautófuvarozás terén domináló jellegű, a légkamrás abroncsozás terén szerzett tapasztalataim alapján ezeknek számos olyan előnyéről számolhatok be, amelyeknek révén az Elastic-abroncsot az óriásabroncs fölé helyezem.”
A fenti idézet egy olyan üzem vezetőjének nyilatkozata, amely üzem forgalmát főképpen Tauril Elastic-abroncsokkal szerelt teherautomobilokkal bonyolítja le.
„Az óriásabroncsnak, amelyet a magyar ipar szintén a már fogalommá vált Cordatic név alatt hoz forgalomba, legszembeötlőbb előnyeit a következőkben foglalhatom össze: A pneumatik használata teherautomobilokon tömörabroncsokkal szemben nagyobb sebességet tesz lehetővé. Ezzel szorosan összefügg az óriásabroncsnak fokozottabb vontatóképessége, amelynek természetesen viszont előfeltételei a megfelelő útviszonyokban lelhetők fel. Nagy jelentőséggel bírnak az óriásabroncsok törékeny vagy kényes természetű áruk szállításánál, úgyszintén személyszállító auto buszok eseteiben, mert hiszen a pneumatik légpárnájának rugalmassága nagy mértékben csökkenti azt a rázást, amelynek a szállított személyek vagy a szállított áruk egyébként tömörabroncsok használata esetén ki volnának téve.”
Nos, mindenki szabadon dönthetett – vagy éppen a pénztárcája szerint -, de mint tudjuk a vége az lett, hogy a Ruggyantagyár által gyártott gumiabroncs végül egyeduralkodó lett a közúti gépjárművek esetében.
Az már egy más kérdés, hogy a Ruggyantagyár utódja, a Taurus ma már csak egy külföldi tulajdonú vállalat márkaneveként él tovább… Talán azért valamicskét enyhít ezen a szomorú tényen, hogy a Tauril él és virul, sőt ma már külföldön is vannak érdekeltségei.
És még egy érdekesség a végére (forrás: CNN, 2004):
„A Michelin a napokban jelentette be, hogy levegő nélküli gumiabroncs fejlesztésébe fogott.
Az abroncsot főleg olyan országokban kívánják bevezetni, ahol a kemény időjárás és a rossz utak fokozottan igénybeveszik a gumikat. Az abroncs fő jellemzője, hogy nem levegős, hanem gumiszövetből (elastic) készül, ami jobb lengéscsillapítást eredményez a gyár szerint. A gumikat autókra, motorkerékpárokra és tehergépkocsikra egyaránt kapni lehet, ám erre kicsit várni kell, hiszen a gyártásra 10 éven belül kerül sor.”
Talán nem kell mondani, hogy ezeket az abroncsokat azóta is várja a világ – már ha várja…
