Az erdélyi, avagy Makk-féle összeesküvés

Kossuth Lajos soha nem nyugodott bele, hogy a Magyar Királyság Habsburg fennhatóság alatt maradt az 1848-as forradalom és szabadságharc után is, így tovább szervezkedett annak érdekében, hogy az ország kivívja azt a függetlenséget, amiért oly sokan vérüket adták.

Borítóképen: Kossuth Lajos 1851-ben

Világos és Arad után sokan kényszerültek külföldre, így Kossuth sem tért vissza. Szomorú, hogy így történt, ugyanakkor ez a helyzet lehetőséget teremtett arra, hogy külföldön szervezkedjenek, akik tovább akarták vinni a forradalmat – vagy ha úgy tetszik, újra meg akarták vívni.

Ez az elképzelés nem is volt alaptalan, ugyanis az 1848-as forradalom leverése után a magyar társadalomban tovább élt a remény, hogy a szabadságharc külföldi segítséggel újrakezdhető. Ez a remény segített abban, hogy az elnyomást el tudják viselni, de külpolitikai szempontból nem volt reális alapja.

Ennek ellenére a magyarság várta egyrészt az angol, francia, esetleg török segítséget, Kossuth és Bem visszatérését.

1851-ben Makk József tüzér ezredes kiment Törökországba Kossuthhoz és együtt kidolgozták a felkelés tervét. 1851. június 25-én Kossuth írásos meghatalmazást adott Makknak a mozgalom előkészítésére. A felhatalmazás kiterjedt a hadsereg újjászervezésére, a fegyverek és hadi felszerelések beszerzésére is.

A mozgalom célja a magyarországi Habsburg-uralom megdöntése, illetve Magyarország függetlenségének kivívása volt, és ehhez a törvényes alapot az 1849. április 14-ei trónfosztás képezte.

A mozgalom célkitűzései több változatban eljutottak Magyarországra, de mivel a függetlenség ügyét nem kapcsolták össze a társadalmi átalakulás továbbvitelének szükségességével és a nemzetiségi kérdést is csak felemás módon kívánták rendezni, ezért nem voltak alkalmasak a felkeléshez szükséges széles tömegbázis megteremtésére.

A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József szabómester házában. A mozgalom előkészítésébe Makk az 1848-as forradalomból ismert emberei közül azokat vonta be, akik beszéltek románul: Figyelmessy Fülöp, Rózsafy Mátyás, Szarka László, Borza Áron és Hajnal Róza.

Az összeesküvés szervezete – Giuseppe Mazzini olaszországi szervezkedésének mintájára – az „évszakrendszert” alkalmazta. Az ország területét 12 részre osztották, ezeknek a vezetői voltak a „hónapok”. Ezek megszervezték a területükön a „hetek” (azaz megyék) kialakítását és így tovább lefelé a napokat (községek), órákat, sőt perceket és másodperceket. A szervezeten belül mindenki csak a felettesét ismerte.

A szervezet tagjai nem gyűltek össze nagyobb csoportban, kizárólag csak négyszemközt érintkezhettek egymással. Az összeesküvés tagjai szinte kizárólag közép- és kisnemesek, városi kispolgárok és értelmiségi foglalkozásúak voltak; a tömegbázis jószerivel hiányzott.

A szervezkedés közvetlen célja az volt, hogy felfegyverezzenek néhány ezer embert a hegyek között, akik majd zaklatják a császári hatóságokat. A következő lépés a közigazgatás ellenőrzésének megszerzése, illetve kormányalakítás lett volna.

A szervezők a legeredményesebbek a „11. hónap”, azaz a Székelyföld területén voltak, amelynek élén Török János marosvásárhelyi tanár állt.

A másik két erdélyi hónapban – a magyar többségű vármegyéket összefogó „10. hónapban” és a szászföldi „12. hónapban” – a szervezkedés még csak megkezdődött, amikor a rendőrség már megkezdte a letartóztatásokat.

A mozgalomba ugyanis sikerült beépülnie egy osztrák kémnek: Bíró Mihálynak, aki Török János egyik legközelebbi munkatársa volt, Ignatz A. néven értesítéseket küldött Heydte bárónak, az osztrák hadsereg székelyudvarhelyi körzetparancsnokának.

Bíró, aki 1849-ben fogságba esett, annak köszönhette gyors kiszabadulását, hogy bécsi ügynökké vált.

1851 őszén átadta az osztrákoknak az emigrációban tartózkodó vezérektől érkezett utasításokat, a szervezet levelezését és rejtjelkulcsát. Az árulás következményeképpen 1851 szilveszterén házkutatást tartottak Makk bukaresti titkos székhelyén.

Az ezredest a házigazda Nagy József lélekjelenlétének köszönhetően nem tudták letartóztatni, de iratai a császári hatóság kezébe kerültek és ezeknek alapján megkezdődött a szervezet módszeres felgöngyölítése. 1852. január 24-én éjjel letartóztattak körülbelül hatvan mozgalmárt, köztük három nőt, és a nagyszebeni fogházba szállították őket.

A külföldre menekült Makk eközben Erdélybe küldte Váradi József volt honvéd főhadnagyot, azzal a feladattal, hogy újból építse ki a hálózatot és – tekintettel a várhatóan kirobbanó orosz-török háborúra – gyorsítsa meg a fegyveres felkelés előkészületeit. A várt tömeges csatlakozás azonban elmaradt, Váradi csak egy nagyon kis létszámú csapatot tudott felfegyverezni, amelynek a lakosság passzív magatartása miatt még az élelmezés is gondot okozott.

Az osztrák hatóságok így a szabadcsapat tagjainak nagy részét komolyabb erőfeszítés nélkül el tudták fogni és 1854. február 14-én Váradi Józsefet is kézre tudták keríteni.

A letartóztatottak kihallgatása két éven át tartott, majd következett a megtorlás. Az összeesküvés vezetőit felakasztották, a többi résztvevőre 5-18 évi várfogságot szabtak ki.

A Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-i határozata alapján minden év március 10-én, a székely szabadság napján emlékeznek a vértanúkra. Ez a nap a székelység összetartozásának napja.

Makk Józsefnek sikerült elmenkülnie, az Egyesült Államokban Észak-Karolinában halt meg 1868-ban, a magyar mellett, az olasz és az amerikai szabadságért harcolt, hogy más magyar szabadságharcosok is…